Lengyelország fokozatosan kivonja a szolgálatból MiG–29-es vadászgépeit, miután megrekedtek az Ukrajnával folytatott dróntechnológiai csereügyletről szóló tárgyalások.
Oroszország tankhajókat használ drónok indítására európai országok felett – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök.
Arra kérik a sofőröket, hogy 8:00 órakor álljanak meg, kapcsolják be az elakadásjelzőt, húzódjanak le, és tartózkodjanak az előzéstől.
XIV. Leó pápa apostoli utazást tesz Törökországba november végén, majd rögtön utána Libanonba is ellátogat.
A legveszélyeztetettebb korosztályt a 14–16 éves tinédzserek alkotják.
Az Egyesült Államok először néhány darab Tomahawk manőverező robotrepülőgépet adhat Ukrajnának.
Magyarország az elmúlt két és fél évben történetének legnagyobb humanitárius segítségnyújtó akcióját hajtotta végre.
Ukrajna kedd hajnalban nagyszabású dróntámadást indított Oroszország ellen.
Az amerikai elnök nem akar eszkalációt látni az orosz-ukrán háborúban.
Robert Fico hivatalba lépése óta Szlovákia elküldte az első nem halálos katonai segélycsomagot Ukrajnának.
Az ukrán elnök úgy fogalmazott, hogy „több százezer alkatrészt” szállíthattak be a nyugati országok az orosz hadiiparba.
Október 6-án, hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök energetikai témájú haditanács-ülést hívott össze.
A támadás része annak az ukrán hadjáratnak, amely az orosz hadiipari létesítmények megbénítását célozza.
2023. október 7-én támadtákmeg palesztin fegyveresek a SuperNova Sukkot Gathering zenei fesztiválnak otthont adó tábort.
Az utóbbi hetekben 180 fokos fordulat látszik körvonalazódni az Egyesült Államok kormányzatának háborús politikájában.
2022 óta Hollandia 20,6 milliárd eurót biztosított Ukrajna támogatására.
Kijev 235 millió hrivnyát különített el elfogó drónok beszerzésére.
Október közepétől kezdődően több európai uniós ország is biometrikus be- és kilépési regisztrációs rendszer (EES) fokozatos bevezetését tervezi.
Munkács végső búcsút vett Andrij Telinger védőtől.
A lemondással ő lett a francia Ötödik Köztársaság legrövidebb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.
Ukrán drónok csapást mértek a Krím félszigeten található feodoszijai olajterminálra.
Az egyeztetések nyomán "nagyon hamar" megtörténhet a Hamász kezében lévő túszok elengedése.
A térség egy része áram nélkül maradt.
A figyelmeztetés után Csernyihiv, Szumi, Harkiv és Poltava megyékben azonnal megszólaltak a szirénák.
FP–5 „Flamingo” szárnyas rakétákat kezdett használni Ukrajna az orosz energetikai létesítmények elleni támadásaik során.
A támadásokban legkevesebb öt ember meghalt és tíz megsebesült – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Jelenleg intenzív munka zajlik a meglévő állomány kiképzésére és továbbképzésére.
Bizonyítékok vannak arra, hogy Oroszország és Kína magas szinten együttműködik Ukrajna területének műholdas felderítésében.
Éjszaka az orosz csapatok hatalmas légitámadást indítottak Ukrajna területe ellen, leginkább Lemberg és Lemberg megye volt érintett a támadásban.
Lemberg, Ivano-Frankivszk, Zaporizsja, Csernyihiv, Szumi, Harkiv, Herszon, Odessza és Kirovohrad megyéket érte támadás.
Oroszország kiterjedt légi csapásokat indított Ukrajna nyugati része ellen.