Megölték az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózat egy magas rangú vezetőjét egy szíriai légicsapásban, amelyet az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteket irányító katonai parancsnoksága (CENTCOM) hajtott végre – közölte az amerikai hadsereg csütörtökön.
Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága légicsapást hajtott végre Szíriában, megölve Oszáma Dzsamal Mohamed Ibrahim al-Dzsanabit, az Iszlám Állam egyik magas rangú tisztviselőjét – közölte a CENTCOM szerdán. Hozzátették, hogy a vezető halála meg fogja zavarni az Iszlám Állam azon képességét, hogy információt szerezzen és terrortámadásokat hajtson végre.
A CENTCOM szerint nincs arra utaló jel, hogy civil áldozatokat is követelt volna a légicsapás.
Az Egyesült Államok csapatai azzal a céllal állomásoznak Szíriában, hogy megakadályozzák az Iszlám Állam újjáéledését.
Az amerikai csapatok a Kurd Népvédelmi Erők (YPG) és szövetségesei által ellenőrzött területeken állomásoznak az országban.
Annak ellenére, hogy 2019-ben bejelentették a terrorhálózat feletti katonai győzelmet, sejtjei még mindig aktívak az országban.
Egy washingtoni védelmi tisztviselő szerint körülbelül 700 amerikai katona tartózkodik még mindig Szíriában - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.