Rakétatámadás érte Szlovjanszkot, többen meghaltak. Fotó: facebook.com/pavlokyrylenko.donoda
Rakétatámadás érte Szlovjanszkot, többen meghaltak. Fotó: facebook.com/pavlokyrylenko.donoda

MTI

 / Közélet

Számos ország biztonsági szakértője kezdett szombaton Szaúd-Arábiában tárgyalásokat, amelyek célja az ukrajnai háború politikai rendezésének kidolgozása – jelentette a szaúdi állami televízió.

Hirdetés

A nemzetbiztonsági tanácsadóknak a Vörös-tenger partján fekvő Dzsiddában tartott találkozóján megoldásokat kívánnak kidolgozni az ukrán-orosz válságra – jelentette az el-Ehbaríja.

A találkozón nyugati nagyhatalmak és fejlődő országok tisztségviselői vesznek részt. Egy szaúdi diplomata közölte: a júniusi koppenhágai találkozó elveit követve a résztvevő országok képviselői eszmecserét folytatnak a válság békés megoldásáról, közös közleményt az esemény konzultatív jellegénél fogva nem adnak ki.

Szaúd-Arábia közölte: a tárgyalások megrendezése a Mohammed bin Szultan trónörökös által tett humanitárius kezdeményezések és erőfeszítések folytatásába, illetve az orosz és az ukrán vezetéssel a válság első napjaitól folytatott kommunikációba illeszkedik bele.

Hirdetés

Rijád mind Oroszországgal, mind Ukrajnával jó kapcsolatokat tart fönn. Oroszország nem képviselteti magát a találkozón, a Kreml szóvivője annyit mondott, hogy Moszkva távolról figyeli a fejleményeket.

Szaúd-Arábia több alkalommal is felajánlotta, hogy közvetít Oroszország és Ukrajna között. Rijád tavaly hadifoglyok cseréjében működött közre. Májusban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vett részt az arab országok szaúdi éves csúcstalálkozóján.

Andrij Jermak, az ukrán elnök hivatalának vezetője, aki Kijevet képviseli a dzsiddai találkozón, kijelentette: „A tárgyalások nem lesznek könnyűk, de az igazság a mi oldalunkon áll”.

Jermak péntek este egy televíziós interjúban hangsúlyozta az ukrán álláspont érvényesítésének fontosságát: „a feladatunk az, hogy egyesítsük az egész világot Ukrajna körül”.


 

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Reform előtt az ukrán hadsereg: már júniustól jönnek a változások.

Júniustól indul az ukrán hadsereg reformja: nőnek a fizetések, a gyalogság akár 400 ezer hrivnyát is kaphat, és megkezdődhet a leszerelés.

Lövöldözés Rivne megyében: egy katonát vettek őrizetbe a toborzók elleni támadás miatt. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.

Halálos vasúti baleset történt Lviv megyében. Fotó: DSZNSZ

Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.

Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

A munka ünnepe Párizsban – Fotó: Unsplash

A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.

Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.