Reform előtt az ukrán hadsereg: már júniustól jönnek a változások.
Reform előtt az ukrán hadsereg: már júniustól jönnek a változások.
 / Közélet

Ukrajnában nagyszabású hadseregreform indul, amely már 2026 júniusától érezhető változásokat hozhat a katonák számára. A tervek szerint emelkednek a fizetések, új szerződéses rendszert vezetnek be, és megkezdődhet a korábban mozgósított katonák fokozatos leszerelése is.

Hirdetés

Az Ukrán Fegyveres Erők átalakításáról az RBC-Ukrajna számolt be, amely összegyűjtötte a jelenleg ismert legfontosabb részleteket.

Jelentős béremelés a fronton és a hátországban

A reform egyik kulcseleme a katonák juttatásainak növelése. A tervek szerint a hátországi beosztásokban szolgálók minimális fizetése legalább 30 ezer hrivnya lesz. A fronton szolgáló katonák esetében ennél jóval magasabb összegekről beszélnek, azonban a pontos számokat egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A vezetői állomány – parancsnokok, őrmesterek és tisztek – szintén jelentős béremelésre számíthatnak, bár konkrét összegek ebben az esetben sem ismertek.

Hirdetés

Speciális szerződések a gyalogságnak

A gyalogos katonák számára új típusú, úgynevezett speciális szerződéseket vezetnek be. Ezek értelmében a kifizetések 250 és 400 ezer hrivnya között alakulhatnak, attól függően, hogy a katonák milyen harci feladatokat hajtanak végre.

Az új szerződéses rendszer célja az is, hogy átláthatóbb szolgálati időket és egyértelmű rotációs szabályokat vezessenek be. Emellett módosítják az egységek feltöltésének és a személyi állomány kezelésének rendszerét is.

Fokozatos leszerelés 2026-tól

A reform részeként már 2026-ban megkezdődhet a korábban mozgósított katonák fokozatos leszerelése. A folyamat meghatározott időbeli kritériumok alapján zajlik majd, azonban egyelőre nem ismert, hogy pontosan kiket és milyen sorrendben érint először.

A reform előrehaladásáról Volodimir Zelenszkij is beszélt: elmondása szerint a közeljövőben részletes jelentést vár a konkrét megvalósítási lépésekről.

Mikor indul a reform?

A jelenlegi tervek szerint az első konkrét intézkedések – beleértve a fizetések emelését és az új szerződések bevezetését – már 2026 júniusában életbe léphetnek.

A reformot Mihajlo Fedorov ismertette, aki szerint az átalakítás első lépései között szerepel egy igazságosabb bérezési rendszer kialakítása, egy új, átlátható szerződéses modell bevezetése, valamint a személyi állomány kezelésének modernizálása.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Reform előtt az ukrán hadsereg: már júniustól jönnek a változások.

Júniustól indul az ukrán hadsereg reformja: nőnek a fizetések, a gyalogság akár 400 ezer hrivnyát is kaphat, és megkezdődhet a leszerelés.

Lövöldözés Rivne megyében: egy katonát vettek őrizetbe a toborzók elleni támadás miatt. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.

Halálos vasúti baleset történt Lviv megyében. Fotó: DSZNSZ

Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.

Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

A munka ünnepe Párizsban – Fotó: Unsplash

A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.

Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.