Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
Az MTI szerint az elnök azután fordult levélben a törvényhozáshoz, hogy 60 nap eltelt a katonai művelet megindítása óta, ami a törvényben foglalt időtartam, és azt követően minden további katonai akcióhoz kongresszusi jóváhagyásra lenne szükség.
Donald Trump ugyanakkor a katonai erők kivonásának és az Iránra való nyomásgyakorlás megszüntetésének szándékát nem jelezte.
"Az Egyesült Államok iráni rezsim elleni műveleteinek sikere ellenére és a tartós béke érdekében tett erőfeszítések ellenére az Irán által az Egyesült Államokra jelentett fenyegetés továbbra is jelentős"
– írta az elnök.
Ugyancsak pénteken az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága közölte, hogy az amerikai haditengerészet egységei már 45 hajót fordítottak vissza az iráni partok felé a blokád keretében. A Közel-Keletért felelős amerikai katonai irányítási törzs közösségi médiában közzétett bejelentése szerint az "Egyesült Államok erői folytatják a járőrözést a nemzetközi vizeken és kikényszerítik a tengeri blokádot Irán ellen".
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Júniustól indul az ukrán hadsereg reformja: nőnek a fizetések, a gyalogság akár 400 ezer hrivnyát is kaphat, és megkezdődhet a leszerelés.
Ternopil egy része áram nélkül maradt.
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.