Legkevesebb három ember meghalt, több mint húsz pedig megsérült, amikor egy lakóházat ért orosz rakétacsapás Harkivban.
Az M1 Híradóban bemutatott felvételen lánya és felsége után kiabál egy idős férfi Harkivban, miután otthonát orosz rakétatámadás érte, a családja pedig a törmelék alatt rekedt. Az ötszintes lakóház két találatot kapott egymás után péntek hajnalban. Három emelet teljesen összeomlott, a romok több embert is maguk alá temettek. A második légicsapás miatt pedig a kiérkező mentőcsapatok tagjai is megsérültek.
„A második robbanás erősebb volt, azután kezdett összeomlani minden. Az első után csak az üvegek törtek ki, ezért kimentünk a lépcsőházba összesöpörni a szilánkokat. A férjem visszament a lakásba a telefonjáért, és akkor rászakadt a ház” – mondta egy nő.
Közben a várostól északkeletre, a határ közelében azon dolgoznak ukrán katonák, hogy megállítsák az oroszok előnyomulását.
A térségben ugyanis húsz nappal korábban ismét átfogó szárazföldi támadást indított Moszkva, csapatai több határ menti települést is elfoglaltak. Az egyik ukrán egység tagjai drónokkal dobnak bombákat az orosz állásokra, szerintük így akár páncélosokat is megsemmisíthetnek.
„Bármilyen célpont lehet, a gyalogos katonáktól a tankokig, csak azt kell változtatnunk, hogy milyen robbanóanyagot használunk”
– magyarázta az ukrán egység parancsnoka.
A harcok közeléből tömegével evakuálják a polgári lakosságot, leginkább időseket, akik nehezen hagyják hátra otthonukat, mert sokuknak nincs hová menni.
A lakosság mentésében főként önkéntesek vesznek részt, van, aki közönséges személyautóval járja a harkivi régiót, hogy biztonságba vigye az embereket. A civilek kitelepítését a frontvonal több pontján pszichológusok is segítik.
„Az emberek megszokták a háborút, tavaly sokkal többen voltak, akik hajlandók voltak elmenni. Most azok, akik eddig túlélték, úgy gondolják, ha ezt két évig túléltem, akkor már semmi nem fog velem történni, de ez csak egy illúzió” – nyilatkozta egy ukrán szakember.
A harkivi régió elleni hadműveletet a moszkvai vezetés az orosz területek ellen indított akciókkal indokolta. A határ túloldalán fekvő Belgorod régióban ugyanis az elmúlt időszakban megszaporodtak a légitámadások, ezért az oroszok egy biztonsági zónát alakítanak ki a határ mentén. Kijev szerint azonban az új offenzívával csak az ukrán csapatokat akarják elvonni a front többi részéről - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke