Az elkövetkező hónapok nehezek lesznek Ukrajna számára, ezért folytatni kell a megtámadott ország támogatását és nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy alábecsüljük Oroszországot - jelentette ki a NATO-főtitkár hétfőn Hágában.
"Ukrajnának el kell döntenie, milyen feltételek fogadhatók el számára a háború lezárását szolgáló tárgyalások megkezdéséhez Oroszországgal, a mi dolgunk, hogy támogassuk őket"
- fogalmazott Jens Stoltenberg, a holland fővárosban tett látogatását követően tartott sajtóértekezletén.
A NATO-főtitkár aláhúzta,
Ukrajna tárgyalási pozícióit a harctéren elért eredmények határozzák meg.
Figyelmeztetett továbbá: Vlagyimir Putyin orosz elnök célja, hogy Ukrajnát hidegen és sötétben tartsa ezen a télen.
Közölte, Ukrajna területének nagy részét továbbra is Oroszország irányítja, rendkívüli haderővel rendelkezik a térségben. Az orosz fegyveres erők jelentős képességekkel és nagy számú katonával rendelkeznek. Moszkva megmutatta, hogy hajlandó jelentős veszteségeket vállalni. Emellett az orosz fegyveres erők "különös brutalitást tanúsítanak". Amit ebben a helyzetben a NATO-nak tennie kell, az az, hogy segíti a megtámadott országot - jelentette ki.
A főtitkár kiemelte továbbá, az önvédelemhez minden nemzetnek joga van. A NATO-tagországok Ukrajna számára biztosított támogatása az ország jogos önvédelmének sikerét szavatolja - húzta alá.
Stoltenberg végezetül köszönetét fejezte ki amiatt, hogy Hollandia egyebek mellett anyagi forrással, üzemanyaggal, téli ruházattal, egészségügyi felszereléssel és dróntámadást elhárító rendszerekkel segíti Ukrajnát.
Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, az ukrajnaiak morális támogatásán túl a katonai segítségnyújtás jól mutatja, hogy az ország képes győzelmet aratni a harctéren. Ennek érdekében az ukrán katonai képességek javítását szolgáló támogatás mellett Hollandia képzéssel segíti az ukrán fegyveres erőket, valamint részt vesz az Ukrajna területén elkövetett feltételezett háborús bűnök elkövetésének kivizsgálásában. A NATO katonai képességeinek fejlesztésével kapcsolatban a holland védelmi miniszter hangsúlyozta: "fegyveres erőink képesek győzedelmeskedni úgy a jelen, mint a jövő konfliktusaiban". Ha Oroszország felhagy a háborúskodással, vége a konfliktusnak. Ha Kijev hagy fel a küzdelemmel, nem lesz többé Ukrajna - tette hozzá a holland védelmi miniszter.
Wopke Hoekstra holland külügyminiszter kijelentette: "Kijev nincsen egyedül". A NATO és tagországa, Hollandia folytatja támogatását, és megerősíti elhatározását a béke és a biztonság szavatolása mellett Európában és az egész világon. Ennek érdekében Hága 20 millió eurót biztosít a NATO-erőfeszítések támogatására Ukrajnában, valamint 25 millió eurót fordít az ukrán fegyveres erők képességei fejlesztésére - tette hozzá a holland külügyminiszter.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.