Radvánszky Ferenc immáron huszonhét éve szolgál a mezőkaszonyi és a bótrágyi református gyülekezetben. Már kicsi gyermekkorától foglalkoztatja a létezés lényege és terjedelme, a miértek végtelenített sorozata és a valóságon túli valóság megismerése. A válaszokat a Szentírás és az irodalom által igyekszik megközelíteni. A vele való beszélgetés külön élmény volt számomra, és igazi kihívást is jelentettek ezek a filozófiai eszmefuttatások, melyek szerintem sokunkat foglalkoztatnak, ha nem is mélyedünk el ezekben ilyen mértékben. Barangoljanak velünk, keressük együtt a létkérdésekre a válaszokat, ismerjük fel küldetésünket.
(Folytatás. Elejét lásd a 24. számban)
– Lassan három évtizede szolgál Kaszony és Bótrágy református gyülekezeteiben. Hogy érzi magát a helyén?
– Vissza kell térnem a szülői házból hozott felelősségtudat gondolatához. Soha nem volt az számomra mérvadó, hogy én minként érzem magam, mert ennél mindig sokkal fontosabb volt az értékmegvalósítás feladatának betöltése. Tehát az a kérdés, hogy „hogyan érzed magad?”, számomra úgy értelmezhető: „miként tudtál ott hasznosulni?”. Mert – a „nevelési kódjaim” szerint – akkor kapja meg az ember a „jó érzés engedélyét”, ha értéket tudott az asztalra letenni. S ha nem tudott hasznosulni, akkor nem kapja meg a jó érzés engedélyét, vagyis: akkor érezheti jól magát, ha betöltötte a küldetését. Itt azért megjegyezném, hogy az értékrendem fontos fejlődési feladata volt azt az igazságot megérteni és megélni, hogy „a küldetés betöltése nem egyenlő eredményességgel”. Mert van úgy, hogy az ember úgy tölti be a kapott küldetését egy bizonyos szakaszban, hogy éveken keresztül nem is lát eredményt, sőt talán e földi életben sosem lát eredményt. Számomra fontos felismerés az úgynevezett „szándéketika”. Ez Jézusnak az etikája. Ő azt mondja például: boldogok a békességre törekedők, mert övék a mennyeknek országa. Nem azt mondja, hogy a békességet elérők… Mert nem biztos, hogy azt el fogod érni, de törekedned kell rá. Ez a törekvésben megmutatkozó szándék követeltetik meg a Krisztus-követőtől. Vagy ott van az özvegyasszony két fillérje. Ez egy bagatell összeg volt akkor is, de Jézus ezt dicséri meg, mert az a szándék a dicséretes, amivel ő mindenét a perselybe tette. Tehát adott esetben, ha te a továbbiakban beleteszel mindent, akkor megkapod az engedélyt arra, hogy az eredménytől függetlenedjél. Én plántáltam, Apollós öntözött, de majd a növekedés, a termés az Isten dolga. Nekünk viszont teljes odaadással kell tenni a dolgunkat, mindenkor, minden helyzetben.
– És nem csak a lelkésznek, és neki sem csak a szószéken…
– Pál apostol azt mondja, hogy evésemmel és ivásommal is az Urat szolgálom. És akkor is az Isten dicsőségét szolgálom, amikor apa vagyok, amikor férj vagyok, amikor bevásárolok, amikor megállok egy stopposnak, amikor beszélgetek… Én minden pillanatban Isten szolgája vagyok. Evésemmel és ivásommal is… Számomra egy skizofrén állapotot jelentene, ha lenne egy palást alatti meg egy palást fölötti, egy lelkészi szolgálatban és egy lelkészi szolgálaton kívüli életem… A személyiségem az azonos a hivatásommal.
– Hogy látja a gyülekezet, az egyház jelenlegi helyzetét, milyen jövőért imádkozik?
– Egy olyan jövőért, ahol Isten akaratát mindenki – Isten gyermekének pozíciójában – tudatosan megértve és felvállalva azt meg akarja valósítani (csak így: „akarja”, mint szándéketika). Azért imádkozom, hogy minden egyes családtagom, minden egyes gyülekezeti tagom, minden egyes nemzettársam Isten számára tudatosan odaszánt életű gyermeke legyen (csak így: „odaszánt”, mint szándéketika). Természetes, hogy Isten gyermekei vagyunk, mert Isten szeretett és szeret bennünket, de nekünk is tudatosan fel kell vállalni, hogy szeretjük az Urat. Mert nem azt mondja az Ige, hogy akiket Isten szeret, azoknak minden a javukra szolgál, hanem akik szeretik az Istent… Annak ellenére szeretik, hogy sok mindent nem értenek meg, nem értik, miért van ennyi szenvedés, betegség, próba…. S annak ellenére, hogy nem értem meg, szeretlek Téged, mert tudom, szerető Atya vagy, mindenhatóságodból és a szeretetedből fogod a környezetemet rendezni. Ezt az igét a Római levélben bizonytalanságot sejtető kérdések előzik meg...
– A mai nemzedékre is a bizonytalanság terhe nehezül, ami egyre inkább a fogyásunkhoz vezet…
– „Bizonytalanság”, mint a mai társadalmi valóságunk alapérzése... A bizonytalanság nagyobb teher az anyagiak hiányánál is. Egy történelmi adat e gondolat alátámasztására: a második világháború végén, a férfilakosság elhurcolásának évében, Kaszonyban 63 református gyereket kereszteltek... Pedig akkor üresek voltak az üzletek polcai. Ma mindent meg lehet venni, ennek ellenére évente egy-két keresztelő van… Azt akarom ezzel kiábrázolni, hogy ha a társadalomban van rendező elv, életcél, kapaszkodó, akkor az az anyagi szükségletet is felülírja. De ha nincs rendező cél, az életet agyonnyomja a bizonytalanság terhe. Itt megint a lét-valóság kérdésekhez tértünk vissza. A mindenkori (hic et nunc – itt és most) jelenünk („jelen”, szótő: jel) mutatja, hogy valamennyien jelek vagyunk, s amit látnak mások ebből a jelből, az csak bizonyos része az egész valóságnak. A jelen valósága, a jel és a jelzett dolgok (signum et signatum) harmóniájából áll össze. És az a valóság megbomlása, a káosz, amikor a jel és a jelzett dolgok egymástól szétválnak. Ha van anyagi valósághalmaz – ezek a jelek –, de azok nem hordoznak jelentést, akkor ez egy hazug, de minimum üres jelen, ahol alaptalan „az itt és a most” valósága, ezért eleve a pusztulás kategóriájában van, és csak idő kérdése e pusztulásnak a kézzelfoghatóság szintjén történő megmutatkozása. Csak az a valóság marad meg, ahol megvan a jelek és a jelzett dolgok harmóniája: ahol a jel a jelentést mutatja (az értelmezhető igaz jelek, igaz valóságot mutatnak). Mert előbb vannak a jelzett dolgok, mint a jelek. Ahogy a Szentírás fogalmaz: „a láthatatlanból áll elő a látható”; tehát a látható feladata a láthatatlan jelzése. Itt már a művészetek küldetése felé nyitunk...
– Merre tartunk?
– Kérdésre kérdés: „Szerinted hol járunk Rómában?” – olvastam a közösségi médiában egy találó mémben. Ez nagyon fontos kérdés. A kilencvenes évektől egyre erősebben elterjedő nézet az, hogy a jelenünk a Római Birodalom utolsó időszakával mutat párhuzamokat. S hadd indítsak itt egy zárójeles lényeges gondolatmentet: a történelemírás célja a prófécia. Amikor bizonytalanság van, akkor a legnagyobb érték a prófécia – ami előrelátást jelent (pro+faineró). A bizonytalanságban a legfőbb emberi igény a kapaszkodó. És mibe szeretnénk megkapaszkodni? Valami jövőképbe, illetve jövőképet megtestesítő vezetőbe. A jövőkép kiábrázolása a mindenkori vezető identitástényezője. Ami a bizonytalanságban – és így most – különösen hangsúlyos. Aki – főleg a jelen valóságban – vezetőként (mint „pozíció jel”) nem ilyen sztrategoszi identitással rendelkezik, az nem vezető. Ott akkor megint a jel és a jelzett dolgok szétválnak egymástól. Tehát a mostani vezetés feladata mindenképpen a prófécia: egy rendező jövőkép megadása. És ehhez szükséges a történelem. Adott esetben a történelemírás egyik legnagyobb küldetése a történelmi törvényszerűségeknek a feltárása, majd a történelem törvényszerűségének a rendszerében való jelen pozicionálása. Mit is jelent ez? A bölcs latinok úgy tartják – s szoktuk mondani mi is – , hogy „a történelem ismétli önmagát”. Ezért „a történelem az élet tanítómestere” (historia est magister vitae). A dolgunk az, hogy ezeket a történelmi ismétlődésekből fakadó törvényszerűségeket tárjuk fel. S ha ismerjük a jelenünk jellegzetességeit, és ismerjük a történelemben ismétlődő mintázatok (fraktálok) tényét és sorrendiségét, akkor a továbbiakban ezeknek a mintázatoknak a párhuzamaiban el tudjuk magunkat helyezni. Így e mintázatból láthatjuk, hogy az adott ciklusban hol állunk, mert bizonyos jelenségeket már átéltünk, s ezért az is elénk vetítődik, hogy az adott ciklusban mi vár még ránk. Tehát ha be tudom pozicionálni a mintázatot, az adott mintázatban azt a helyet, ahol most vagyunk (mert a jelen szempontjából azonosítottam a múltnak a lépéseit), akkor azonosítani tudom a jövőnek a lépéseit is. Éppen ezért a mostani vezetőknek nagyon fontos vezetéstechnikai eszköze a történelem. Technikailag: a történelem fraktáljainak a jó ismerete, a történelmi mintázatokban saját magunk pozicionálása. Adott esetben: a „hol is járunk Rómában?” kérdés pontos megválaszolása.
– Mint tudjuk, a Római Birodalom összeomlott.
– Ez nem azt jelenti, hogy a mi helyzetünknek össze kell omolnia. De azt tudatosítani kell: ha így megyünk tovább, akkor valóban össze fogunk omlani. Kérdés: ez csak a kultúrára, vagy a társadalomra és a történelem ezen szakaszára, vagy a teremtettségre is vonatkozik?... A próféciák – a legtöbb esetben – figyelmeztetések. Ezért nem azért vannak, hogy beteljesedjenek, hanem hogy jobb útra térítsenek. Figyelmeztetnek, mint anya a gyermekét: ne nyúlj a kályhához, mert megégeted a kezed! Ezt azért mondja, hogy a gyerek ijedjen meg és húzza vissza a kezét. Tehát a prófécia – főleg, ha ítéletes – azért van, hogy változtassuk meg a jelent, hogy ne teljesedjen be az a veszedelmes jövő, amit a történelem mintázatában előre látunk.
A próféciát a társadalom minden rétegében meg kell jeleníteni. S ha a próféciát a személyesség szintjére visszük, akkor az az életvezetés formáját ölti. Ez isteni útmutatás az életeket felőrlő konkrét emberi kérdésekre: menjek vagy maradjak? menjünk szét vagy maradjunk együtt? meneküljek vagy érdemes kitartani? hogy élem túl ezt a gyászt..., csalódást..., csalást..., veszteséget..., veszteségokozást? stb. Az egyház mindig akkor újult meg, amikor az isteni üzenetet ilyen személyessé tudta tenni. Vagyis a konkrét kérdéseket meghallotta és elfogadottan megfogalmazta, felvállalta és nem lépett ki azok szorításából, megválaszolta és a reményteljes valós jövő képét felmutatta. Például a reformáció azért a 16. században és nem korábban, az előreformátorok idején indult el, mert a reformátoraink adtak életvezetési válaszokat olyan identitásválságos kérdésekre, mint „milyen egy református szülő?”, „hogy keressük és költsük a pénzt?”, „miként öltözködjünk?” stb.; s a világ átalakult...
– Milyen szerepet játszik ebben a folyamatban az egyház?
– Az egyházunknak, mint a történelem Uraként magát megjelenítő Isten népének (ez fontos gondolata volt Kálvinnak) az egyik legfontosabb jelen küldetése: a prófécia. Hogy tudjunk olyan kijelentést tenni, ami képes a káosz bizonytalanság jeleit mutató jelenünket strukturálni. S erre a Kárpátaljai Református Egyház annál inkább is alkalmas, mert úgynevezett peremállapotban vagyunk. A peremállapot azt jelenti, hogy valamihez hozzátartozik, de kellő távolságra is van tőle. Mi a Kárpát-medence peremén vagyunk, így magyar nemzetünket kellő távolságból tudjuk szemlélni ahhoz, hogy kellő nagyságú kép táruljon elénk. És az európai társadalmaknak is a peremén vagyunk. A nyugati kultúrához tartozunk ugyan, de ennek a kultúrának utolsó védőbástyái vagyunk. Ugyanakkor rálátásunk van a keleti kultúrára is. Ez a peremlét mindenképpen alkalmassá tesz bennünket a próféciának, a prófétai küldetésünknek a betöltésére. Másodsorban ez a peremlét arra is alkalmassá tesz bennünket, hogy értékbázis tudjunk lenni.
– Értékbázis peremlétben, kisebbségben?
– Igen! A folyóban többféle vízfelület van. Van, amelyik a folyó közepén a folyó sodrását jelenti, de a partokon lankák is vannak, ahol áll a víz, a halak oda járnak ívni, ott nevelik az utódaikat, s majd megerősödve onnan fognak a kis halak beúszni a folyóba, hogy a sodrással tovább menjenek. Mi egy ilyen lanka vagyunk, ahol értékek vannak, ahová ki lehet jönni a sodorból megpihenni. Ide kijöhetnek a gyermekeink a nagymama konyhájába kisírni magukat, töltekezni, hogy aztán visszamenjenek mondjuk a budapesti forgatagba, meg ide ki lehet jönni akár a nyugati forgatagból is, hogy rálássanak a saját maguk helyzetére. Tehát olyan terület vagyunk, ahol az értékek megpihenhetnek, az értékek kialakulhatnak, az értékek rendezhetnek. Nekünk akkor van értékünk, ha élő és használható értékbázis tudunk lenni, amelynek az értékmegőrzés a feladata. Éppen ezért mi nem vagyunk hajlandók kompromisszumot kötni az értékpusztító jelenségekkel. Egyébként a lankák számára mindig veszélyes, ha oda valamilyen mérgező anyag bekerül, mert ott sokkal nagyobb pusztító hatása van, mint a sodrásban. A sodrás ki tud tisztulni, de a lanka nem. Tehát ha mi beengedünk valamilyen értékromboló, mérgező anyagot, akkor minket az sokkal könnyebben elpusztít. Ezért fontos az értékbázis szerepünk megőrzése.
– Segítsen ebben az Úr.
Marton Erzsébet
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
