Minden gyülekezet számára fontos, hogy Jézuson kívül legyen földi vezetője is. S lehetőleg olyan lelkésze, aki ott él a közösségben, a közösséggel. A Bulcsúi Református Egyházközség 10 évvel ezelőtt kapott önálló lelkészt Iván Gusztáv személyében. Szeptember 15-én, beiktatásának évfordulóján rendhagyó, bensőséges istentisztelet keretében adtak hálát az eltelt évtizedért.
Iván Gusztáv tíz évvel ezelőtti székfoglaló beszédében Pál apostollal együtt vallotta: „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről” (1Kor 2, 2). S ma sem kívánok másról szólni, mondta a jubileumi hálaadó istentiszteleten. Arról a Jézus Krisztusról, aki úgy szeretett bennünket, bűnös embereket, hogy vállalta a kereszthalált, hogy nekünk örök életünk lehessen. Ha hiszünk benne. A lelkész ezúttal a Bibliakalauz szerint aznapra kijelölt igeszakasz (ApCsel 7, 54–60) alapján, István vértanú példáján mutatott rá, hogy a Jézusban igazán hívő a Szentlélekkel betelve a szenvedések, a megaláztatások közepette is erős marad. Saul látta az apostol megkövezését, hogy halála pillanatában igaz hittel Jézushoz fohászkodik, hogy vegye magához lelkét, s hogy az ellenségeiért kiált fel: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” Ahogy Jézus tette a keresztfán: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”, „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”. A keresztyénüldöző Saul akkor még nem tudta, hogy egyszer majd ő is erre az útra lép. Pálként úgy élt, hogy alázattal képviselte Jézus Krisztust. Ez pedig csak Jézus ereje által lehetséges. Előtte nincs lehetetlen eset. Akire hatással van az ige, abban változás megy végbe. A gyülekezet is megváltozott az elmúlt tíz év alatt, ami azt jelzi, Isten munkálkodik köztünk. Az Úr, aki meghalt érted, élni akar benned. Amit kínál vegyük el – zárta igehirdetését Iván Gusztáv.
A gyülekezet nevében Nagy Béla gondnok, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központjának igazgatója köszönte meg a lelkész eddigi szolgálatát, s kérte Isten áldását életére, munkájára. Felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt Pál apostol szavaival köszöntötte az akkor frissen beiktatott lelkészt: „Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét” (2Tim 2, 15). S az eltelt évek alatt Iván Gusztáv valóban bizonyított, Isten igéjét tisztán hirdeti alkalomról alkalomra, mondta. A gyülekezetet pedig így erősítette: „Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb” (Kol 2, 7).
Az alkalom – melyen a hittanosok énekkel köszöntötték lelkészüket – szeretetvendégséggel ért véget, melyen felidézték a közösen átélt éveket. S nem csak a tízet, hisz Iván Gusztáv beosztott lelkészként már korábban is szolgált itt. Meg sok más gyülekezetben is. De 2013-ban a búlcsúiak meghívták, megválasztották. A közösség a családjukká, a parókia otthonukká vált, már itt született meg – beköltözésük után alig egy héttel – az első gyermekük, most pedig, Istennek hálát adva, a negyediket várják. Ha a gyülekezet fiatal házaspárjai követik a példájukat, s örömmel fogadják az Úr ajándékát, a gyermekáldást, akkor van rá remény, hogy nem maradnak üresen a templom padsorai, s lesz kinek hirdetni az igét a következő évtizedekben is.
Úgy legyen!
Marton Erzsébet
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.