Hollandia az összes F-16-os vadászgépét átadja az ukrán fegyveres erőknek, de néhányat még visszatart az ukrán pilóták kiképzése céljából - mondta el Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter a Jevropejszka Pravda ukrán hírportálnak adott, pénteken megjelent interjújában.
"42 repülőgépünk van, de ezek egy része a kiképzésre megy, a többi pedig a fegyveres erőkhöz"
- fejtette ki a tárcavezető.
Szavai szerint a pilóták képzése soha nem ér véget.
"A kiképzések egyébként nem feltétlenül Hollandiában lesznek, jelenleg egy romániai oktatóközpont kialakításán gondolkodunk. Ezért ezeket a repülőgépeket ott fogják használni, ahol a képzés zajlik. Az F-16-osokon folyamatosan újabb pilótákat fognak betanítani, így szükség lesz erre a kiképzőközpontra" - magyarázta Ollongren.
A miniszter megjegyezte, hogy maga Hollandia is így cselekszik immár negyven éve.
"Nem lehet felkészíteni egy csoport pilótát, majd abbahagyni az oktatást, ennek egy állandó folyamatnak kell lennie"
- tette hozzá.
Ollongren az interjúban reálisnak nevezte azt, hogy az F-16-osokat hat-nyolc hónapon belül átadják Ukrajnának, de ehhez több előfeltételnek is teljesülnie kell
- tette hozzá.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök múlt vasárnapi hollandiai látogatásán jelentette be, hogy Ukrajna számíthat Hollandiától 42 darab, amerikai gyártású F-16-os vadászgépre. Hozzátette viszont, hogy országa nem most azonnal kapja meg ezeket a gépeket - emlékeztetett az ukrán hírportál.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.