Romániában egy a Fekete-tenger felől érkező, a szárazföld fölé 14 kilométeres mélységben berepülő azonosítatlan légi célpont miatt riasztották csütörtökön a vadászgépeket és figyelmeztették a polgári lakosságot is.
A román védelmi minisztérium (MAPN) közleménye szerint a radarok 17 óra körül észlelték a szárazföld felé közeledő célpontot a Mihail Kogalniceanu légi támaszponttól 150 kilométernyi távolságra.
A katonai parancsnokság által leadott riasztás nyomán a spanyol légierő Romániában légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő két F-18-as, valamint a román légierő két F-16-os harci gépe szállt fel a Kogalnieanu, illetve a Borcea légitámaszpontról.
A mobiltelefonokra küldött RO-Alert üzenetekkel a civil lakosságot is figyelmeztették, hogy vonuljanak óvóhelyekre, vagy ezek híján maradjanak az épületek fedezékében távol az ablakoktól, mert fennáll a veszélye, hogy veszélyes tárgyak csapódjanak be román területre.
A célpont 19 óra körül repült be a román szárazföld fölé Eforie térségében, és még 20 percen keresztül folytatta útját az ország belseje felé, majd eltűnt a radarok képernyőjéről. A MAPN szerint a négy vadászgép egyikének sem sikerült "vizuális kontaktust" teremtenie a radarok által észlelt tárggyal, és az eddigi adatok alapján "egy becsapódási zóna létezése sem valószínűsíthető".
A légiriadót 20 óra 15 perckor lefújták és a vadászgépeket visszarendelték.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.