Komoly átalakulás küszöbén áll az Aston Martin Forma–1-es istállója.
Kiemelte, hogy különösen a Patriot rakétákból alakulhat ki komoly hiány.
Néhány gyakori hibával könnyen előfordulhat, hogy a tea többet árt, mint használ.
A németországi Mannheim közelében fekvő erdőben találták meg egy a háború elől odamenekülő ukrán lány holttestét.
Egy új kutatás szerint a rendszeres futás nemcsak az izmokra és a szívre hat, hanem az agy működését is befolyásolhatja.
Ukrán légierő: éjszaka csaknem másfélszáz drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg
A csapásoknak egy civil halálos áldozata és sebesültjei is vannak, károk keletkeztek több infrastrukturális létesítményben.
Az elnök úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államoknak célja megvalósításához nincs szüksége a katonai szövetség többi országára, majd hozzátette, hogy a kérés "teszt" volt feléjük, hogy hajlandóak-e segítséget nyújtani.
Az Egyesült Királyság évente legalább 3 milliárd fontot biztosít Ukrajna védelmi igényeire 2031-ig.
Nyelved többet árul el az egészségedről, mint gondolnád.
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen.
A közösségi médiában egyre több rémisztő információ terjed a különböző étolajokról.
A levelet nyolc ország - Észtország, Finnország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Németország, Románia, Svédország - vezetői írták alá, s hozzájuk csatlakozott Csehország.
Össztűz alatt a bíró, akit a román elnök a legjobbnak tart.
A gyümölcs egészséges, de nem mind diétás.
Az SZBU szerint orosz titkosszolgálatok fenyegető hívásokkal próbálják megfélemlíteni a kárpátaljai magyar közösséget. Telefonszám-hamisítást alkalmaznak.
Alaposan megváltoztathatja a vitaminokról alkotott képünket egy új kutatás.
„…tegyük ezüst, s aranyfoglalatba…” - Vásárhelyi László 100 – emlékkonferencia a Hagyományok Házában
A Hagyományok Háza ad otthont március 18-án a száz éve született magyar táncművész-koreográfus, Vásárhelyi László munkásságát bemutató konferenciának.