Az ukrán támadások miatt Oroszország egyes részein üzemanyaghiány alakult ki.

Árván maradt kislánya idén kezdte meg az első osztályt.

Hangzik tőlünk a vádló, számonkérő kérdés Isten felé…

Az orosz támadás következtében Szumiban nem lakott épületek gyulladtak ki.

Fejenként 6–8 ezer amerikai dollárt kellett volna fizetniük.

Donyeck megyében az oktatás online formában zajlik, ami minden résztvevő számára nehézséget okoz.

Az amerikai elnök kifejtette, hogy az összes konfliktus közül, amelynek a megoldását elősegítette, ez bizonyul a legnehezebbnek.

A támadás a Dán Menekültügyi Tanács munkatársait érte, akik aknamentesítési munkálatokat végeztek.

Oroszország egyre hatékonyabb drónháborúja mögött komoly kínai segítség áll.

A nyomozók becslése szerint a bűncselekménnyel több millió euró illegális hasznot termeltek.

Az ilyen korúak közül sokan kezdték elhagyni a cégeket, és más országokba mennek.

Az SZBU és a rendőrség közös akcióban megakadályozott egy nagyobb szabású terrorcselekményt Lvivben.

A divattervező kilencvenegy éves volt.

A második negyedévben az orosz gazdaság a „technikai stagnálás” szakaszába lépett.

"A biztonsági garancia gerincét az erős ukrán fegyveres erők megléte jelenti korlátozások nélkül" - fogalmazott von der Leyen.

Az idei tél egyik fő tanulsága, hogy Ukrajna saját kitermelésből nem tudja fedezni a teljes szükségletet.

Az Erdélyi Táncháztalálkozót szeptember 5-6-án rendezik Székelyudvarhelyen.

Emiatt lengyel és szövetséges vadászgépek szálltak fel.

Mostanság jó idő jár a szőlőre, így természetesen a szőlőtermesztőkre is.

Mutatjuk Kevin Costner új párját.