Nagy-Küküllő menti táncünnep - Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen
Nagy-Küküllő menti táncünnep - Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen

Az immár hagyományossá vált Erdélyi Táncháztalálkozót szeptember 5-6-án rendezik Székelyudvarhelyen. A rangos rendezvény az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány társszervezésében valósul meg, jelentőségét Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely igazgatója, az Alapítvány kurátora foglalja össze.

A Táncháztalálkozó Erdélyben rangot vívott ki magának. Nem arra helyezném a hangsúlyt, hogy hányadszor rendezték meg, inkább az elvégzett munka minőségére térnék ki: célunk, hogy a jövőben egyre több visszatérő vendéget köszönthessünk. Nem élünk könnyű időket, de abban biztos vagyok, hogy a Találkozó látogatottsága nem csökken. Szemmel láthatólag, s a statisztikák alapján is – egy jól összekovácsolódott, homogén csapat munkájának eredményeként – egyre többen érkeznek az ünnepnapokra, s a visszajelzések is igen pozitívak. A frappáns mottó mindmáig igaz: ’Több mint száz zenész, több mint ezer táncos, több mint táncháztalálkozó’.

Számos ünnepségsorozatot rendeznek Erdély-szerte, nem célunk másokkal versenyezni, a mércét mindig magunkhoz próbáljuk állítani. Ebben segítenek a város kiváló földrajzi adottságai, s eddig a pénzügyi források is rendelkezésünkre álltak. A programokat a város is támogatja, de ezzel Székelyudvarhely is sokat profitál, hiszen az egyik legjelentősebb kulturális rendezvénye valósulhat meg. A bevételek sem mellékesek, például csak mi – hivatalosan – több mint félezer vendéget szállásolnak el, s a több ezer vendég fogyasztása is ’hoz a konyhára’ a város vendéglátóhelyeinek.

Nagy-Küküllő menti táncünnep - Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen. Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza/ Kinda Botond
Nagy-Küküllő menti táncünnep - Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen. Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza/ Kinda Botond

A bevált alapstruktúrára építünk 2017 óta, a Márton Áron téren, itteni szóhasználattal a Patkóban találkozunk, s egy közös felvonulással veszi kezdetét a Találkozó. A tartalmakban mindig újítunk, idén például a magyarlapádi Piros Pántlikás Néptáncegyüttes és Zenekar negyvenedik születésnapját tartja, s mi ezt helyben koncerttel ünnepeljük. A szombat esti gálaműsor vendége, a majd’ hét évtizedes múltra visszatekintő Duna Művészegyüttes, akik az Apák és fiak műsorral lépnek színpadra. Szintén közönségvonzónak ígérkezik a Pál István Szalonna és Bandája fellépése, valamint a Sapientia-EMTE Táncművészeti szakának végzős növendékei mutatják be az államvizsgájukra készült koreográfiára épülő összeállításukat. Természetesen a rendezvény nevéből adódóan is a pénteki-szombati táncház teszi fel a programsorozatra a koronát.

A legifjabb korosztályt szombaton családi programokkal, gyerekelőadással, koncerttel szólítjuk meg, s igen népszerű a gyerektáncház is. 

Nem titkolom, nagy várakozással tekintünk a közel három napra, amire az egész Kárpát-medencéből érkeznek vendégek.”

Szervezők: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, Kaszaj Kulturális Egyesület, Udvarhely Néptáncműhely

Információ: https://ehh.ro/programok/erdelyi-tanchaztalalkozo/

 


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Nagy-Küküllő menti táncünnep - Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen. Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza/ ÁdámGyula
Nagy-Küküllő menti táncünnep - Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen. Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza/ ÁdámGyula
Nagy-Küküllő menti táncünnep - Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen. Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza/ Kinda Botond
Nagy-Küküllő menti táncünnep - Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen. Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza/ Kinda Botond
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.