Az ukrán Állambiztonsági Szolgálat (SZBU) és a rendőrség közös akcióban megakadályozott egy nagyobb szabású terrorcselekményt Lvivben, amelyet kiskorúak készítettek elő orosz titkosszolgálatok utasítására.
A két tinédzser – egy 17 éves dnyipropetrovszki fiú és 16 éves cserkaszi barátnője – házi készítésű robbanószerkezetet helyeztek el egy ukrán katona autója alatt.
A hatóságok azonban időben közbeléptek és hatástalanították a veszélyt.
A nyomozás szerint a fiatalok névtelen Telegram-csatornákon ismerkedtek meg, ahol „gyors keresetre” vadásztak. Ehelyett orosz toborzókra bukkantak, akik meggyőzték őket a lvivi akció végrehajtásására.
Az orosz kémszolgálat utasítására a tinédzserek Lvivbe utaztak, ahol egy titkos rejtekhelyről szereztek be egy 4,5 kilogrammos robbanószert, amely fémdarabokkal volt feltöltve. A katonai jármű megfigyelése után elhelyezték alatta a pokolgépet, és egy kamerával felszerelt telefont is kiraktak a közelbe, hogy az orosz irányítóik valós időben követhessék a robbantást.
A rendőrség elfogta a gyanúsítottakat, közvetlenül a terrorcselekmény előkészítésének befejezése után.
A két kiskorú ellen vádat emeltek terrorcselekmény kísérlete, diverzió és az ukrán fegyveres erők tevékenységének akadályozása miatt. A büntetési tételek akár életfogytiglani börtönbüntetést is jelenthetnek vagyonelkobzással - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.