Mire jó napi három csésze kávé?

Napi három csésze kávé csökkentheti a stroke és a szívbetegség okozta halálozás kockázatát - állítja egy új tanulmány. De nem mindegy, hogy milyen típusú feketét iszunk, és mekkora csészével.

Hirdetés

Azoknál, akiknél nem diagnosztizáltak semmilyen szívbetegséget, napi 0,5-3 csésze kávé rendszeres fogyasztása csökkenti a szívbetegség, a stroke és a korai halálozás kockázatát azokhoz képest, akik egyáltalán nem kávéznak - derült ki abból a tanulmányból, amit múlt héten, az Európai Kardiológiai Társaság éves ülésén prezentáltak. A UK Biobank több mint 468 ezer brit kávéfogyasztási szokásain alapuló vizsgálatáról a CNN is beszámolt - írja a Házipatika.com

A rendszeres és mérsékelt kávéfogyasztás egészségre gyakorolt pozitív hatásaival egyébként már számtalan tanulmány foglalkozott. Ezek többek között megállapították, hogy a mértékkel fogyasztott fekete megvédheti a felnőtteket a 2-es típusú diabétesz kialakulásától, ahogy például a Parkinsor-kór, azAlzheimer-kórés a prosztatarák kialakulásának csökkenő kockázatával is összefüggésbe hozták.

Kávé, kávé, kávé

Ami a szívbetegségeket illeti, három, a témában készült nagy tanulmány adatainak elemzéséből azt szűrték le a kutatók, hogy napi egy vagy több csésze fekete - vagyis nem ízesített - koffeintartalmú kávé hosszú távon csökkenti a szívelégtelenség kockázatát. A háromból két tanulmány szerint napi egy csésze 5-12 százalékkal, a harmadik tanulmány szerint napi két vagy több csésze fekete körülbelül 30 százalékkal csökkenti a szívelégtelenség kialakulásának kockázatát.

Hirdetés

Noha az ok-okozati összefüggéseket még nem tudják bizonyítani, az eredmény a kutatókat is meglepte. "A kávéról és a koffeinről sokan még mindig azt gondolják, hogy "rosszat tesznek" a szívnek, mert a szapora szívdobogással és a magas vérnyomással társítják. Ez az elképzelés most megdőlni látszik" - idézte a CNN David Kaót, a tanulmány vezető szerzőjét, a Colorado Egyetem Orvosi Karának munkatársát.  

"A kávé része lehet az egészséges táplálkozásnak, ha feketén isszuk, vagyis hozzáadott cukor és magas zsírtartalmú tejtermékek, például tejszín nélkül" - tette hozzá Penny Kris-Etherton dietetikus, az Amerikai Szívgyógyász Szövetség egyik bizottságának korábbi elnöke, aki ebben a kutatásban ugyan nem vett részt, de a témában szakértőnek számít. 

A mennyiségre érdemes odafigyelni 

Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség is óva int attól, hogy a kávét alaposan felturbózva fogyasszuk, a tejtermékek, a különféle cukrok és ízesítők, tejmentes tejszínhabok ugyanis sok felesleges kalóriát és zsírt tartalmaznak, amelyek semmissé tehetik a kávé szívműködésre gyakorolt előnyeit. A szövetség arra is felhívja a figyelmet, hogy egyáltalán nem mindegy, mekkora csészével iszunk, az a csésze ugyanis, amire a legtöbb tanulmány hivatkozik, mindössze nyolc unciás (körülbelül 240 ml), míg a kávézókban a "nagy kávé" általában 16 unciát tartalmaz. 

Az, hogy hogyan főzzük, szintén befolyásolhatja a kávé egészségre gyakorolt előnyeit. A szűrt kávé "felfogja" az olajos részben levő cafestol nevű vegyületet, ami hozzájárulhat a "rossz koleszterinszint" emelkedéséhez. A török kávéból és alapvetően az eszpresszóból viszont a cafestol nem távozik.

Az is tény, hogy nem minden felnőtt számára jár előnyökkel a rendszeres kávéfogyasztás. Például az alvásproblémákkal, vagy ellenőrizetlen cukorbetegséggel küzdő embereknek és a várandós nőknek a szakértők szerint érdemes konzultálniuk orvosukkal, mielőtt napi három csésze kávéban levő koffeint iktatnak étrendjükbe. 

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.