Rossz szokások, amelyek miatt hasra hízunk

Ha képesek vagyunk változtatni az alábbi szokásokon, akkor egy idő után azt fogjuk észrevenni, hogy szinte észrevétlenül leolvadt a hasunkról a felesleg.

Hirdetés

Társaságban eszünk

Nem a társasági élettel van probléma, hanem azzal, hogy kutatások szerint ha többedmagunkkal eszünk, hajlamosak vagyunk akár 44 százalékkal is több ételt fogyasztani, mint amikor egymagunkban. Az is tény, hogy ha evés közben a telefonunkat babráljuk vagy tévét nézünk, szintén hajlamosabbak vagyunk repetára. Próbáljuk a baráti vacsorák számát limitálni, és ha eszünk, koncentráljunk az ételre és a tányérunkra! - írja a Házipatika.com.

Túl gyorsan eszünk

Ha nem rágjuk meg elégszer az ételt, nemcsak emésztésünknek tesz rosszat, hanem a súlyunknak is, mert ilyenkor automatikusan több ételt eszünk meg rövidebb idő alatt. Mivel az agynak szüksége van körülbelül negyed órára, hogy jelezze a testnek, hogy jóllaktunk, ha habzsolunk, valójában még akkor is enni fogunk, amikor már régen bevittük a szükséges mennyiséget.

Vigasztalásra vagy jutalmazásra használjuk az ételt

Ha szeretnénk leadni pár kilót, azt is meg kell vizsgálnunk, hogy milyen viszonyban vagyunk az ételekkel. Sokan hajlamosak örömükben és bánatukban is enni, és jutalmazásra, vigasztalása használni a finom falakatokat akár napi szinten is. Ha észrevesszük magunkon, hogy ez a szokásunk, próbáljunk meg valami mást találni, amitől jobban érezzük magunkat: egy film, a mozgás, egy jó könyv - a lényeg, hogy olyasmivel kényeztessük magunkat, aminek nincs köze az evéshez.

Hirdetés

Nem eszünk elég zöldséget

Ha be tudjuk tartani azt az egyszerű szabályt, hogy a tányérunk felét mindig zöldfélék foglalják el, akkor viszonylag könnyedén megszabadulhatunk némi feleslegtől. A zöldségek kalóriatartalma alacsony, viszont sok bennük a rost, így jobban eltelítenek. Ez persze csak akkor érvényes, ha zöldség alatt nem az olajban sült burgonyát értjük.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.