class="layout-type--page-layout user-logged-out path-not-frontpage path-node page-node-type--article theme-name--kinfo">

Gyermeknap a Nagybégányi kistérségben - Szórakozás és közösségépítés

/

A Nagybégányi kistérség vezetése idén immáron második alkalommal szervezett gyermeknapot. Az elmúlt évben Beregdéda adott otthont a közösségépítő alkalomnak. S mint Nagy Anna, a kistérség polgármestere elmondta, a továbbiakban minden évben más-más településen tartják majd meg a rendezvényt.

Gyermeknap a Nagybégányi kistérségben - Szórakozás és közösségépítés
Gyermeknap a Nagybégányi kistérségben - Szórakozás és közösségépítés

Idén Nagybégányban találkoztak a kistérséghez tartozó települések gyermekei, akiket természetesen szüleik is elkísértek. A helyi iskola területén felállított színpadon egymást követték a szomszédos településekről érkezett fiatalok, akik bemutatták azokat a táncokat, dalokat, színes produkciókat, amelyeket az iskolában, a művelődési házban tanultak a tanév során. Emellett persze számos szórakoztató attrakció – légvár, csúszda, körhinta, sportverseny –, no meg fagyi, hot-dog is várta a gyerekeket. A kézműves foglalkozásokon pedig kipróbálhatták a nemezelést, a papírmasé-készítést, de gyöngyből is fűzhettek ékszereket. 

Gyermeknap a Nagybégányi kistérségben - Szórakozás és közösségépítés
Gyermeknap a Nagybégányi kistérségben - Szórakozás és közösségépítés

A gyermekek a boldogságunk, ők jelentik számunkra az örömet a nehéz hétköznapokban, ők jelentik a jövőt, fogalmazott Nagy Anna, a kistérség polgármestere. Aki a sajtó képviselőinek azt is elmondta: fontosnak tartják, hogy ebben a háborús helyzetben a gyermekeknek felhőtlen időtöltést, tartalmas szórakozást biztosítsanak.

Gyermeknap a Nagybégányi kistérségben - Szórakozás és közösségépítés
Gyermeknap a Nagybégányi kistérségben - Szórakozás és közösségépítés

A kistérség településeiről igencsak szép számban vettek részt a rendezvényen, ami, ha rövid időre is, de örömet szerzett mindannyiuk számára a mostani könnyűnek nem mondható időszakban. Ebbe pedig besegítettek a kistérséghez tartozó települések vezetői, kézművesei, hagyományőrzői is.

-kósa-

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek

Galéria

Friss hírek