Támadás ért egy Ukrajnába tartó tartályhajót a román partok közelében. Senki sem sérült meg, a hajó folytatni tudta útját.
Hirdetés
Az európai energiapiacokon tapasztalható "hisztériát és zűrzavart", az éghajlati kérdésekkel kapcsolatos spekuláció okozta - jelentette ki Vlagyimir Putyin
Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke szerint az országban az átlagfizetés meghaladja az 500 dollárt, jövőre pedig az orvosok minimum 700 dolláros fizetést kapnak majd
A Bugatti szuper sportautója nagyjából 3,6 millió dollárba kerül, azaz körülbelül 1,1 milliárd forintos árcédulát tehetnének rá
Tavalyi év végi adatok szerint az ukránok közel 13%-a rendelkezett kriptovalutával
Csak 2035 után jön majd el az olajkereslet tetőzése
A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy több mint 18,5 milliárd köbméter gázt tárolnak Ukrajna földalatti gáztárolóiban
Mun Dzsein a Koreai Köztársaság elnöke a napokban kijelentette, hogy komolyan fontolóra veszik a kutyahús fogyasztásának betiltását
Ukrajna számára kulcskérdés, hogy Oroszország milyen útvonalon fogja szállítani a gázt
Ukrajnában a Gazdasági Minisztérium 33 kopijkával emelte a benzin határköltségét, literenként 26,50 hrivnyáig
Venezulea, az egykori latin-amerikai mintademokrácia továbbra is hatalmas gazdasági válságban van
A Naftohaz havi októberi gáztarifája 16,56 hrivnya/köbméter
A digitális öltözködés olyan lehetőséget kínál az emberek számára, amin keresztül kiélhetik fantáziájuk legmerészebb elképzeléseit a ruházkodás terén
Május elsején, csaknem húsz év után, az Egyesült Államok és NATO szövetségesei hivatalosan is megkezdték csapataik kivonását az országból
A gáz áramlása az ukrán-magyar határon a beregszászi ponton valamivel több mint 200 ezer köbméter óránként
Ukrajnában a munkát keresők túlnyomó többsége (76%) kész elfogadni a nem hivatalos fizetésre vonatkozó ajánlatot
A szakértő szerint Ukrajnában hőfogyasztás csökkentése érdekében azt tervezik, hogy átteszik az iskolások szünidejét, hogy később kezdhessék meg a fűtési szezont az iskolákban
Az utóbbi napokban több kedves termelőtől kaptam a kérdést, hogy mit is értünk a lombtalanítás fogalma alatt.
A beregszászi Varga Alexander igazi szenvedélyének érzi a videókészítést.
Mielőtt belevágnánk a homoktövis telepítésébe, szem előtt kell tartanunk a növény környezeti és egyéb igényeit.
Az elmúlt években több olyan amerikai vállalkozó és híresség is volt, aki nyíltan vállalta, hogy nem tervez túl nagy vagyont továbbadni örökségként a gyerekeinek
Az öreg kontinens zéró emissziós törekvései a kínai elektromosautó-gyártók figyelmét is felkeltették és egyre többen próbálnak szerencsét Európában
A Heinz Packet Roller kulcscsomóra akasztható ketchupfacsaró 5,70 dollárért (1772 forint) érhető el az interneten
Az ősz második hónapjában emelik a közüzemi díjakat, új bírságokat vezetnek be a sofőrök esetében és megkezdik a sorkatonai behívást
A közműszolgáltatások árai stabilak lesznek az energiahordozók világpiaci árainak növekedése ellenére – ígérte meg Volodimir Zelenszkij
A zavartalan szénszállítás biztosítását kérte a vasútvállalatoktól és a helyi hatóságoktól a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság
Átlépte a 80 dolláros hordónkénti árfolyamhatárt kedden a Brent típusú kőolaj
A szakértő azt jósolja, hogy októberben a dollár 26,2 hrivnya/dollár szintre csökken
A Covid-19 kitörése előtt Lengyelországban körülbelül 2 millió munkavállaló érkezett Ukrajnából, most körülbelül egymillióan vannak
Jövőre a minimális nyugdíj összege nem lesz kevesebb, mint 3000 hrivnya
Ahogy egyre közelebb kerülünk a téli szezonhoz, az európai földgázválság elkezdett globális válsággá erősödni