Venezuela egykor Latin-Amerika vezető olajkitermelője volt és a világ egyik meghatározó olajpiaci nagyhatalma. Azonban már évek óta az évszázad legnagyobb gazdasági válsága sújtja az országot. A kormány most hat nullával rövidíti meg a hivatalos pénzéhez tartozó bankjegyállomány névértékeit, de ez elemzők szerint a monetáris átalakítás sem képes enyhíteni a krízisen.
1970-ben még az országot a térség legstabilabb demokráciájaként tartották számon, egy olyan időszakban, amikor Latin-Amerika országait főként katonai diktatúrák vezették - írja az Origo.
Az 1980-as években azonban Venezuelában is elindult egy olyan, kedvezőtlen fejleményeket eredményező folyamat, amelyből a mai problémák jelentős része levezethető:
az olajár csökkenésével és a globális recesszióval a demokratikus berendezkedés is megroppant.
A pénzügyi elemzők szerint a kormányok ott követték el a legnagyobb hibát, hogy nem voltak képesek diverzifikálni az ország gazdaságát, azaz több lábra állítani azt. Mindenesetre az 1980-as évek végére az ország súlyos adósságspirálba került és az infláció évről-évre egyre nagyobb mértékben emelkedett.
Az elmúlt néhány év sem telt szerencsésebben és a számos súlyosan elhibázott politikai döntés miatt Venezuela gazdasága jelenleg a totális összeomlás szélén áll. Az ország infrastruktúrája folyamatosan romlik, miközben milliók csúsztak le a szegénységbe. Az áramkimaradások, a hiperinfláció és az élelmiszerhiány ma már Venezuela mindennapjaihoz tartozik.
Nicolas Maduro elnök kormánya a hiperinfláció hatására 2018-ban már öt nullát eltávolított a bolivárról, most hat nullával rövidíti meg az ország hivatalos pénzének névértékeit. Így tehát három év alatt már másodszor alkalmazza a monetáris átalakítást, habár a szakértők szerint ezek csupán gyenge kísérletek a dél-amerikai nemzet gazdasági válságának enyhítésére, ahol a minimálbér alig 2,50 dollár (770 forint) havonta.
A bankjegyek megreformálása semmit sem változtat az életünkön, mert az országban továbbra is megmaradnak a problémák.
Továbbra is szenvedünk a víz és a benzin hiányától." - mondta Victor Mendez, az 56 éves könyvelő, miközben élelmiszert vásárolt Caracasban.
A nemzeti valuta már annyira elértéktelenedett, és az árak annyira meglódultak, hogy az átlagos fizetésekből már egy kilogramm húst sem lehet megvenni. Összehasonlításképpen a havi minimálbér hétmillió bolivár, ami 2,50 dollárnak (770 forint) felel meg, míg egy kilogramm hús Venezuelában körülbelül 3,75 dollár (1155 forint).
Ráadásul az amerikai dollár dominanciája a venezuelai kereskedelemben tovább rontja az új rendszer relevanciáját. Az inflációval annyira elszaladt a szekér, hogy az ország napi szintű gazdasága már dolláralapon működik, a venezuelai bolivárokat csak ritkán használják a bevásárlásokhoz. A banki szektor két név nélküli forrása szerint a keringő papírpénz háromnegyedét buszjegyekre használják fel.
Jose Manuel Puente helyi közgazdász szerint az átalakításnak nem lesz semmilyen hatása makrogazdasági szempontból."
Mindenesetre a bankok elkezdték megkapni az új bankjegycsalád alacsonyabb névértékű címleteit, amelyek egy ideig együtt fognak létezni a meglévő 500.000 és 1 millió boliváros bankjegyekkel.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.