Elkezdődött a tavaszi forduló - Mely növényeket favorizáljuk?
Elkezdődött a tavaszi forduló - Mely növényeket favorizáljuk?
 / Gazdaság

Ismét nemszeretem időket kell átélniük vidékünk szántóföldi növénytermesztőinek. Pedig úgy tűnt, hogy tavaly véget ért egy olyan éveken át tartó periódus, amikor is jóformán csak veszteséget termelt az ágazat. Az elmúlt évben ugyanis szépen fizettek az őszi kalászosok, s a gazdák emellett kedvező áron tudták értékesíteni a napraforgót, és részben a szóját meg a kukoricát is. Most viszont jönnek az újabb kihívások: az iráni válsággal kapcsolatos üzemanyagár-emelkedés, nyomában pedig a dráguló műtrágya és növényvédőszerek. Nem túl biztató az sem, hogy jelenleg a gabonafélék iránt a világpiacon csökken az érdeklődés. Ebben a bonyolult helyzetben kell földműveseinknek döntést hozniuk, mi kerüljön hamarosan a földbe.

Hirdetés

A válasz részben már ősszel megszületett, hisz éppen a 2025-ös esztendő pozitív tapasztalataiból kiindulva számos mezőgazdász növelte az ősziek vetésterületét. Az állomány mindenütt jól néz ki, hisz ideálisan alakultak az áttelelés körülményei. Immáron a fejtrágyázás vált aktuálissá. Csakhogy félő, hogy ismét a maradékelv érvényesül majd.

Elkezdődött a tavaszi forduló - Mely növényeket favorizáljuk?
Elkezdődött a tavaszi forduló - Mely növényeket favorizáljuk?

-    A február végén kitört közel-keleti fegyveres konfliktus következtében mostanra bő 15 százalékkal nőtt az üzemanyag, a műtrágya és a növényvédőszerek ára – mutatott rá Hidi András nagydobronyi termelő. – Mindez még csak a kezdet, állítják egyesek, így aztán a jövő teljesen bizonytalanná válik. Az ősz, a betakarítás ideje még messze van, így aztán ki hajlandó rengeteg pénzt befektetni a bizonytalanba?! Tartok tőle, hogy egyesek már a most aktuális tápanyag-utánpótláson is megpróbálnak spórolni, majd a növényvédelmi beavatkozásokon. Ez pedig sohasem vezet jóra.

-    Bár látszólag a leszállítás költségein kívül semmi más nem indokolja a szaporítóanyag drágulását, ezek azért már most is tíz százalékkal többe kerülnek, mint december végén – folytatja a témát Huszár Tibor beregardói farmer. – S valóban félő, hogy a negatív folyamatnak még csak az elején tartunk. Jómagam a napraforgóban bízok leginkább, akárcsak a velem kapcsolatban álló gazdák többsége. De az utóbbi években azt is megtanultam, hogy nem szabad mindent egy lapra feltenni, tehát egyszerre több napraforgó fajtával is próbálkozom. Nyilvánvaló, hogy a biztonságosabban termelhető fajták szaporítóanyaga többe kerül. Jelenleg ezt a pénzt próbáljuk előteremteni.

Hirdetés

-    Idén tehát a napraforgó lenne a nyerő?

-    Én óvatosabban úgy fogalmaznék, hogy a napraforgó a leginkább esélyes kultúra arra, hogy biztos bevételt adjon. Még akkor is, ha termesztése a szokottnál nagyobb felkészültséget igényel, hisz például csak a táblák gyomirtószerezése három menetben történik. És az sem mindegy, hogy milyen magágyat sikerült elkészíteni számára.

-    Egyesek emellett a szójára esküsznek.

-    Lehet, hogy nekik van igazuk. Mindenestre kisebb ráfordítással megtermelhető kultúráról van szó, amelyiket szépen be tudjuk illeszteni a vetésforgóba. Talajjavító hatása kiváló, egy normális évben hozama is megfelelő, ám a betakarítása problémás, mivel az érése gyakran elhúzódik. Tavaly még október közepén sem állt minden tábla készen az aratásra. Egyébként a fehérjében szintén gazdag borsót sorstársaim közül már többen elvetették, akárcsak a zabot, a másik fontos tavaszi kultúrát. Számításba jöhetne ezen kívül a nálunk grecska néven emlegetett hajdina is, ám a korábbi években úgy tapasztaltam, hogy néhány hektáron való termesztése nem gazdaságos. A tavaszi árpával, búzával, illetve tritikáléval kapcsolatos benyomásaink pedig igencsak felemásak: legtöbbször közel sem hozzák azt az eredményt, amit joggal elvárnánk tőlük. A nagy kérdés mostanság mégiscsak az, hogy környékünkön mennyi szántóföld marad parlagon. A tavalyi esztendő pozitív lecsengése mindenképpen azt vetíti előre, hogy szerencsére kevés műveletlen föld lesz a környékünkön.

-    Az idei tavasz egyik nagy kihívása: miként készíthetők el megfelelően vetés alá azok a táblák, melyekről csak nemrég sikerült levágni a kukoricát.

-    Tegyük hozzá gyorsan, hogy sok ilyen parcella találhat Beregvidéken – kezdi a választ Molnár Ildikó, a Pro Agricultura Carpatika falugazdásza. – Ahhoz, hogy meghozzuk a megfelelő döntést, nagyon előrelátóan kell gondolkodnunk. Ezeknek a tábláknak a jelentős része ugyanis annyira átázott, hogy jelenleg még alkalmatlanok a művelésre. Ám pár nap múlva, amint megszikkad a termőréteg, és ekével a gépkezelők felforgatják a hantokat, a föld nagyon gyorsan kiszárad. Ezt mindenképpen meg kell akadályozni, mivel az éltető csapadék megtartása alapvető szempont. Tehát a szántást mihamarabb kövesse a tárcsázás, és később a vetéssel egy menetben iktassuk be a föld felső részének hengerrel történő tömörítését. Mindehhez némi plusz üzemanyag szükséges, de higgyük el, megéri. Mint ahogy mindenképpen ragaszkodjunk a biztos helyről beszerezhető, jó minőségű szaporítóanyaghoz, hisz ezzel rengeteg bosszúságnak és csalódásnak elejét tudjuk venni. Jómagam is a napraforgó további felfutásában reménykedem. Mindamellett azt is el kell ismerni, hogy a szója jogosan követeli a helyét a vetésforgóban, s amennyi nálunk megterem, az talán helyben is értékesíthető. Előreláthatóan hatalmas visszahúzó tényezőként rányomja a bélyegét az idei esztendőre az élőmunka egyre nagyobb hiánya. Mert lássuk be, hogy sem a hatvan fölötti nyugdíjasok, sem a nők számára nem vonzó perspektíva az, hogy a traktorok nyergében zötykölődjenek naphosszat. Mindenki érzi és óhajtja, hogy békére lenne mihamarabb szükség.

Eszenyi Gábor 


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke


Elkezdődött a tavaszi forduló - Mely növényeket favorizáljuk?
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.