A paradicsom szépséghibái - A vevő elsősorban a szemével vásárol
A paradicsom szépséghibái - A vevő elsősorban a szemével vásárol
 / Gazdaság

Idén nyáron meglepően hosszú ideig tartotta az árát a hajtatott paradicsom. Július 20-a után aztán beindult a szabadföldi paradicsom érése, ezzel együtt leestek az árak is. A hibátlan, szép termést azonban mindig el lehetett adni, s elfogadható árat is ki lehetett alkudni. A szépséghibás bogyókért azonban sokszor csak fél árat kínálnak a felvásárlók, ami jelentős bevételkiesést jelenthet a gazdáknak. Ebben a cikkünkben megpróbáljuk ezeknek a minőségrontó tüneteknek a megelőzésére felhívni a figyelmet.

Aranysárga pontok

Az utóbbi időben igen súlyos károkat okoz a paradicsom levélatka. Ezek az apró kártevők a közvetlen kártételen túl, amikor is a szívogatásukkal károsítják a lombozatot, igen jelentős kozmetikai kárt is tudnak okozni a termésen. Ugyanis, ahol megszúrták a termést, ott valamiért nem pirul be a paradicsom, hanem egy apró aranysárga pont marad a helyén. Néha ezek az aranysárga pontok szinte összeolvadnak, s a paradicsom úgy néz ki, mintha aranyporral szórták volna be. Ezeket a pettyeket eltüntetni már nem tudjuk, az atkák rendszeres irtásával a későbbi termést védhetjük meg.

A paradicsom zöldtalpassága

Mind a hajtatott, mind pedig a szabadföldi paradicsomon jelentkezik. A tünetre jellemző, hogy a bogyó kocsány körüli része zöld marad, nem pirosodik be, húsa pedig kemény lesz. A zöldtalpasságra hajlamosság fajtatulajdonság, amit a környezeti tényezőkkel tudunk szabályozni. Ha túl sok a nitrogén, s emellett kevés a kálium és a foszfor, akkor a zöldtalpasság nagyobb mérvű. A magas nappali hőmérséklet is növeli a zöldtalpasság mértékét. A zöldtalpasság megelőzésére az érés alatt kálium-domináns tápoldatot (N:K=1:2) kell biztosítanunk, valamint a szellőztetéssel, árnyékolással megelőzhetjük a túl magas hőmérsékletet.

A paradicsom sárgatalpassága

A tünetekre jellemző, hogy a bogyó kocsány körüli része sárga, kemény, rágós marad. Oka a nagy és hosszan tartó hőmérsékletingadozások. Megelőzni szintén szellőztetéssel, árnyékolással, éjszakai fűtéssel tudjuk.

A paradicsom üregessége

A bogyó belső szövete laza, üreges. Oka a hosszan tartó alacsony hőmérséklet a bogyófejlődés időszakában. Megelőzni csak fűtéssel tudjuk, valamint az erre a tünetre nem hajlamos fajták termesztésével.

A paradicsom vizenyőssége

Csak hajtatott paradicsomon fordul elő. A bogyón a tünetek a 70%-os érettség állapotában, szedéskor alig vehetők észre. Később azonban, amikor a bogyók a szállítás ideje alatt utóérnek, akkor azok részben vagy teljesen megpuhulnak. Ha a bogyó héját lehúzzuk, akkor szembetűnő, hogy a bogyóhús edénynyaláb-hálózata barna színű, és a bogyóhúsban repedések vannak. A betegség egyik fő oka a kálium hiánya. A növény által felvett kálium 80%-át a bogyó tartalmazza. A kálium kedvezően hat a bogyó eltarthatóságára. Megelőzni csak helyes tápanyagellátással tudjuk. Az érésig 1:1–N:K arányt kell emelnünk 1:2-re, a kálium javára.

A paradicsombogyó felrepedése

Ha az érés időszakában szabad földön a hosszan tartó szárasságot esős időszak váltja fel, a fóliasátorban pedig rendszertelenül öntözünk, akkor a bogyók felrepednek. A tünetekre jellemző, hogy az érésben lévő bogyó kocsány felőli részén kör alakú, vagy sugarasan szétfutó repedések jelentkeznek. A bogyórepedésre való hajlam fajtatulajdonság, amit az öntözés-vízellátás befolyásol. 

A rendszeres (csepegtetőcsöves) öntözéssel, valamint a ritkább, slangos öntözésnél a félérett bogyók leszedésével az öntözés előtt a bogyók repedése megelőzhető.

A paradicsombogyó csúcsfekélyesedése

Mind a hajtatott, mind a szabadföldi paradicsomon jelentkezik. A tünetekre jellemző, hogy a bogyón a bibeponttól kiinduló kör vagy ovális alakban terjedő, enyhén bemélyedő, sötétbarna folt mutatkozik. A betegség oka a kalciumhiány. Ez főleg arra vezethető vissza, hogy a nagy mennyiségű alaptrágyák (nitrogén, foszfor, kálium) okozta magas EC a talajban egyébként meglévő kalcium felvételét megakadályozzák. Ezt eredményezi továbbá a növény vízháztartásában fellépő zavar is. Akkor tapasztalható nagyobb mérvű csúcsrothadás, ha huzamosan vízzel ellátott és optimális hőmérsékleten fejlődött növények a virágzás időszakában a léghőmérséklet ugrásszerűen megemelkedik.

A csúcsfekélyesedés megelőzésének leghatékonyabb eszköze a rendszeres öntözés. Ezenkívül kerülni kell a hirtelen, nagy adagú ammónia és kálium tartalmú trágyák kijuttatását. A minimális alaptrágyázáson felül inkább a rendszeres, napi tápoldatozással biztosítsuk a paradicsom tápanyagigényét.

Eltorzult, kötődéskor felrepedt termések

A hormonhatású vegyszerek helytelen használatának egyik eredménye a fenti tünetek. A leggyakrabban a kötőszer okozza ezeket a problémákat, amitől a termés csúcsán csúnya forradás, vagy az oldalán mély repedés keletkezik. Az újabban gombamód elszaporodott termésnövelő csodaszerek kipermetezése is mind gyakoribb kiváltó ok. Az általuk kiváltott hirtelen sejtosztódás az éppen kötődő terméskezdeményeken, bogyók felületén okoz kis dudorokat, ami övszerűen körbefut a termésen.

Szintén egy, az ukrán falvakban nagyon elterjedt hormontartalmú kötőszer használata miatt jelentek meg az utóbbi években a „csecses paradicsomok” a piacokon. 

A tripszek kártétele a paradicsom termésén

A tripszek szívogatása nyomán a paradicsombogyó felületén hálózatos hegesedés alakul ki, melyek a kocsány környékén a leggyakoribbak. Ezáltal a termés szinte eladhatatlanná válik, vagy igen csak veszít a piaci értékéből. Mivel a tripsz a paradicsom bronzfoltosság vírus (TSWV) közvetítője, így a termésen a vírusos tünetek is megjelenhetnek. A vírusfertőzés következtében a paradicsom ízetlenné válik.

A fent említett tüneteken kívül még számos más minőségrontó tünetek is megjelenhetnek a paradicsom termésén. Ilyenek például az alternária, a botritisz, a fitoftóra, valamint a baktériumos és vírusos fertőzések tünetei. Ezekkel a későbbi növényvédelmi cikkeinkben fogunk foglalkozni.

Gál I., 
az „Egán Ede KGK” JA falugazdásza, a „Pro Agricultura Carpatika” KMJA munkatársa
 


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.