Az őszi hajtatás kártevői (1.) - Az üvegházi molytetű (liszteske)
Az őszi hajtatás kártevői (1.) - Az üvegházi molytetű (liszteske)
 / Gazdaság

Egyre több gazdánál jelent meg az utóbbi időszakban a liszteske. Szerencsére még nem tömeges az egyedszámuk, azonban a megfelelő megelőző védekezés hiányában ez gyorsan megtörténhet. Egyes években a felszaporodásuk szinte katasztrofális méretet is ölt. A rovarok által ürített mézharmattól ragacsossá válik a levél és a termés. Ezen a mézharmat rétegen rendszerint megtelepszik a fekete korompenész is. A termés csak nehézkes tisztítás után lesz fogyasztható, piacképes. Érdemes tehát részletesen is foglalkoznunk ezzel a kis kártevővel.

Mit érdemes tudni róla?

Az imágók (lepkék) 1,5 mm hosszúak, színük lisztesen fehér. Innen kapta a találó nevét is. Egy-egy nőstény több száz tojást rak a levelek fonák oldalára. Ezek a hosszúkás tojások aprók, nehezen észlelhetők, s rövid nyélen keresztül rögzülnek a levéllemezhez. Egy év alatt akár 10-12 nemzedékük is kifejlődhet, ami megmagyarázza a már szinte hihetetlen mértékű felszaporodásukat a szezon végére. Előfordul, hogy az utolsó szedések idején porvédő álarccal kell védekezni, hogy az ember ne lélegezze be őket.

Azonban bármilyen meglepő, a néha szinte felhőt alkotó lepkesereg a teljes populációnak csak egy nagyon kis hányada, alig 2-5%-a. A nagyobb részét, mintegy 95-98 %-át (!) az állománynak a leveleken lévő, áttetsző lárvák alkotják, valamint a még nagyobb számban lévő tojások. Tehát amikor a gazda felfigyelt a kis lepkék jelenlétére, már el is késett a védekezéssel.

Az őszi hajtatás kártevői (1.) - Az üvegházi molytetű (liszteske)
Az őszi hajtatás kártevői (1.) - Az üvegházi molytetű (liszteske)

Hogyan védekezzünk?

Az internetes csevegő oldalakon (ahol a gazdák és a szakemberek megosztják egymással a problémáikat és tapasztalataikat) örökzöld téma a liszteskék elleni védekezés. Ha egy gazda ajánl valamilyen „tuti” módszert a védekezésre, biztosan válaszol rá legalább 2-3 gazda, akik cáfolják annak sikerességét, mivel náluk nem működött. 

A szakirodalom is nagyon óvatosan fogalmaz ebben a kérdésben. Sehol sem írnak a kártevő kiirtásáról az állományból, csupán a felszaporodásuk mértékének kordában tartásához adnak tanácsot.

De vegyük sorba, hogy mit is tehetünk a liszteskék ellen.

  • Az előző, letermett állomány felszámolásakor feltétlenül végezzük el a fóliasátor légtérkezelését. Magyarországon a formalin 4%-os oldatát használják. Ennek kipermetezése után a fóliasátrat 5-6 napra be kell zárni. Nálunk erre a célra kénpor elégetését szokták használni és javasolni, 1kg/100 m2 dózisban.
  • A fóliasátor két végére, pontosabban a szellőztetők közelébe helyezzünk ki sárga színű ragacsos papírlapokat. Ezeket ma már szinte valamennyi gazdaboltban beszerezhetjük.  A kintről berepülő molytetvek nagy részét befoghatjuk ily módon, miközben a rendszeres ellenőrzésével tudni fogjuk, hogy mikor jelentek meg az első egyedek, s mikor kell megkezdeni ellenük a védekezést.
  • A vegyszeres védekezéskor igyekezzünk olyan permetszereket választani, amelyek nemcsak a repülő kis lepkéket ölik, hanem a populáció túlnyomó részét kitevő lárvákat is. Elvileg lárvaölő hatása is van a Lannate 20L és Sanmite 20WP-nek, s kifejezetten lárvaölő hatást ígérnek a nálunk is beszerezhető Applaud 25WP, valamint Admira és Nomolt rovarölő szereknél. (Sajnos a fenti vegyszerek egy részét az EU-ban kivonták a forgalomból, beszerzésük egyre nehezebb. Érdemes a hatóanyaguk alapján rákeresni ezen szerek „utángyártott” másolataira.)
  • Több gazda a Chess25WP használatára esküszik, amely nem közvetlenül mérgez, hanem hatására csak „elfelejtenek” táplálkozni a lárvák, s így éhen halnak.
  • A gombaölő szerek kiválasztásakor részesítsük előnyben a mankoceb tartalmú szereket, ugyanis ennek molytetű gyérítő mellékhatása is van.
  • A permetezéseket nagyon nagy lémennyiséggel kell elvégezni, 4-5 naponta megismételve 5-6 héten át, amíg az utolsó tojás is ki nem kel s el nem pusztul a belőle kikelő lárva. S eközben gondolnunk kellene a szerrotációra, valamint az élelmezési várakozási idők betartására is. Lássuk be, mindezt összehangolni és betartani szinte lehetetlen feladat.
  • Ezért is terjedt el a világ fejlettebb részén az üvegházi molytetvek ellen a biológia védekezés. Erre a célra az Encarsia liszteske-fürkészdarazsak, valamint a Macrolophus ragadozó poloskák betelepítését használják. Azonban a biológiai növényvédelemre való átállás teljes szemléletváltást, elméleti ismereteket és megfelelő termesztési színvonalat követel meg a termelőtől. 

Gál I. falugazdász a Pro Agricultura Carpatika Alapítvány megbízásából


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.