Azt szokták mondani, hogy a földműves a legoptimistább emberfajta. Akkor is vet, ha nem biztos benne, hogy a leendő termést is ő takarítja be. Vidékünk gazdálkodóinak az utóbbi három esztendőben igencsak nehezített körülmények között kellett helytállni. Az előttünk álló idény sem ígérkezik könnyűnek. Most, az év elején számvetést készítünk.
Zöldségtermesztőinknek milyen problémákat kellett megoldaniuk az elmúlt időszakban, és várhatóan mely kihívásokkal kell szembenézniük az előttünk álló hónapokban? Erről beszélgettünk a Pro Agricultura Carpatika Alapítvány égisze alatt működő falugazdászokkal.
Tihor Mónika (Tiszaháti termelői kistérség):
A nálunk 2020 tavaszán kezdődő Covid járvány ideje alatt mindenki azt kívánta, bárcsak mihamarabb vége lenne már ennek a zűrzavarnak. Hisz jól emlékszünk arra, hogy a két éven át tartó járvány, illetve annak intenzív szakasza alatt milyen korlátozások nehezítették az emberek mindennapjait. Akkor még ez tűnt a termelők legnagyobb problémájának. Senki nem gondolta volna, hogy a 2022-es év még súlyosabb gondokkal szembesít majd minket. A 2021-es év végén beszélgetve a termelőkkel egy viszonylag jó évet tudhattak maguk mögött a gazdák (gondolok itt például a szamócatermesztő gazdákra is). Ennek következtében nagyon sok új szamóca állomány lett telepítve, nemcsak a Tiszaháton, hanem olyan falvakban is, ahol előzőleg inkább más növénykultúrát részesítettek előnyben. A háború kitörésének idején a hajtatott szamócaállományokban már előkészítették a gazdák a tavaszi szezonra növényeiket, és annak ellenére, hogy mennyire bizonytalan helyzet közepette találta magát a tavasszal gazdálkodni akaró termelő, mégis nagyon sokan belefogtak a gazdálkodásba, nem hagyták veszni a már addig befektetett élő munkát és energiát. És ez egy jó döntésnek bizonyult, mivel akár a szamócát vagy bármely zöldségnövényt vesszük figyelembe, a 2022-es évben a háború ellenére a többi évhez képest kimagasló ára volt a termékeknek. Persze hozzá kell tennünk azt is, hogy nem csak a konyhai alapanyagok ára emelkedett ez év alatt, de a gazdának folyamatosan megvásárolandó műtrágyák, vetőmagok, bármely a gazdaságban szükséges eszközök ára is. Ez nyilván igen elkeserítő tény, de azt lehet mondani, így is nagyon sok termelő maradt, aki a 2023-as évben is folytatni szeretné a gazdálkodást, és bíznak abban, hogy a 2022-es évhez hasonlóan tisztességes haszonra tudnak majd szert tenni. Talán az idei évben az áramkimaradások végett jóval kevesebben vállalják a korai fűtött hajtatásban nevelt zöldségek termesztését, inkább pár héttel későbbre tervezik a vetést, vagy áttérnek fűtetlen kultúrák termesztésére, például a hónapos retekre, ami az egyik legkorábbi pénzbevételi forrás a gazdák számára a tavasz folyamán. Az ugocsai Tiszahát termelői kistérségben sok szamócaültetvénnyel találkozhatunk, aminek a tavaszi ápolása februárban kezdődik majd, de ebben az évben jelentős hónapos retek állománnyal számolunk a kistérség falvaiban. A szaporítóanyag néhány fóliás gazdaságban már a földbe került, de a gazdák többsége inkább a február eleji időpontot választja az induláshoz.
A Salánki termelői kistérségben milyen hangulatban vágtak neki a 2022-es háborúval terhelt szezonnak?
Nadimova Erzsébet falugazdász:
Meglátásom szerint a háború kitörése és az általa okozta menekülthullám nagyban érintette gazdáinkat, de összességében elmondható, hogy azok, akik az itthon maradás mellett döntöttek, már a kezdetektől fogva keményen odatették magukat és lelkiismeretese elvégezték a termeléshez szükséges munkafolyamatokat. Sokakkal együtt abban bíztak, hogy a háború minél hamarabb véget ér.
Visszatérve az idény kezdetére: a 2022-es tavaszi időszakban a március hónap végére betakarítható állapotba került a hónapos retek, illetve nem sokkal később a fűtött fóliasátorban nevelt uborka első tételeit is értékesíthették a gazdák. Szerencsére a helyi piacok zavartalanul működtek, földműveseink jó áron tudták értékesíteni a megtermelt zöldségeket, így elfogadható bevételre tettek szert. A gazdák éppen ezért a megszokott időpontban ültették ki a fő növényeket: a hónapos retek után a legtöbb fóliasátorba uborka vagy paradicsom került.
Ez is jó döntésnek bizonyult? A termény eladása minden szempontból nyereségessé vált?
A fóliás és szabadföldi zöldségtermesztéssel foglalkozó gazdák nagy kedvel folytatták a termelést a nyár közepén is, mivel a piaci árak kielégítőnek bizonyultak, így összességében mindenkiben jó idényt mondhat magáénak. A legjobb szezont mégis a helyi dinnyetermesztők tudhatják maguk mögött. Köztudott, hogy Ukrajna dinnyetermésének legnagyobb része az ország déli területeiről származik. A háború kitörése miatt az ott megtermelt görögdinnyéből a szokásosnál jóval kevesebb jutott el a helyi piacokra, így az itt megtermelt dinnyét is jó áron lehetett étékesíteni, átlagosan 30-40 hrivnyás kilogrammonként áron. A csemegekukorica is jól fizetett, előfordult, hogy 20-30 hrinvnyáért kelt el egy cső.
A háborús helyzet okozta sok-sok bizonytalanság ellenére sok család a fóliás zöldséghajtatásban látja a megélhetést, a szülőföldön való maradás és boldogulás lehetőségét. Jellemző módon az alapítványunk által évek óta meghirdetett „Első lépés” pályázat iránt még soha nem volt ilyen nagy az érdeklődés.
Mi tapasztalható január közepén a fóliázók háza táján? Milyen hangulatban várják a gazdák az új idényt?
A gazdák hangulatát erőteljesen meghatározza a háborús helyzet. Az országban mér 25-28 százalékos infláció jelentősen elbizonytalanítja a következő szezon tervezését, kezdését, illetve a folyamatos áramkimaradások nagyban gátolják az új fóliasátrak építését. Egyébként is valamennyi új befektetés terén a visszafogottság a jellemző. De hát ez érthető is. Jellemző módon termelőink közül évről évre kevesebben foglalkoznak fűtött fóliás zöldségtermesztéssel. Mindez az erősen megugrott energiaárakkal magyarázható, illetve a rendszertelen és hosszú áramkimaradásokkal. Az áram hiánya már most, a kezdetek kezdetén is jelentősen ront a termelői hangulaton. Gondoljunk bele, hogy mekkora odafigyelést, energiát és nem utolsó sorban leleményességet igényel mostanság egy palántanevelő fóliasátor folyamatos üzemeltetése.
Kovács Elemér
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.