A zöldségek rengeteg értékes mikro- és makrotápanyagot tartalmaznak, így mindenkinek ajánlott bőségesen fogyasztani belőlük, aki szeretné megőrizni egészségét, valamint elérni és megtartani ideális testsúlyát. Nézzük, melyik hét zöldséget ajánlják leginkább a szakértők a fogyókúrázóknak.
Számos jó érvet fel lehet sorakoztatni a zöldségfogyasztás mellett. Ezek az élelmiszerek tele vannak például vitaminokkal, ásványi anyagokkal és antioxidánsokkal, ráadásul kalóriatartalmuk is igen alacsony. Emellett számos betegség megelőzéséhez is hozzájárulhatnak – mondta Annelie Vogt von Heselholt táplálkozás szakértő a Men’s Health-nek. A szakember szerint érdemes arra törekedni, hogy az étkezések során tányérunk felét zöldségek töltsék meg, illetve hogy a napi zöldségfogyasztásunk nagyjából 3-4 csészényi mennyiségnek feleljen meg. A legjobb, ha nyersen, salátaként és főzve is fogyasztunk zöldségeket - írja a Házipatika.com.
Zöldségekkel az álomalak nyomában
„A zöldségek szinte mindegyik fajtája segítheti a fogyást. Ennek oka, hogy ezen élelmiszerek magas rosttartalommal bírnak, amely hosszabb távú teltségérzetet biztosít” – emelte ki Dana Ellis Hunnes dietetikus. Hozzátette, hogy a zöldségeket jelentős antioxidánstartalmuk és víztartalmuk kalóriaszegény, ám mégis laktató és egészséges ételekké teszi. A zöldségfélék ezenfelül zsírszegények is, tehát akár nagy mennyiséget is elfogyaszthatunk belőlük súlygyarapodás nélkül. Azzal tehát biztosan nem hibázunk, ha fogyásunk vagy testsúlykontrollunk érdekében a korábbinál több zöldséget szedünk a tányérunkra.
„Egy csésze zöldség mindössze 20-50 kalóriát tartalmaz, míg ezzel szemben egy csészényi tésztával vagy rizzsel körülbelül 200 kalóriát viszünk be. Ha a kalóriadús ételeket zöldségekkel helyettesítjük, könnyen és biztonságosan szabályozhatjuk a testsúlyunkat” – magyarázta Vogt von Heselholt.
Ezekből érdemes minél többet enni
A zöldségevés egészségügyi előnyeinek kiaknázásához a szakértők az alábbiak fogyasztását ajánlják.
1. Rukkola
Ezt a leveles zöldséget salátákhoz, tésztákhoz és turmixokhoz adva is fogyaszthatjuk. Remek rost-, folsav- és K-vitamin-forrás, de számos egyéb vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz. Nagyon alacsony kalóriatartalma és magas rosttartalma együttesen támogatja a fogyást.
2. Brokkoli
Alacsony kalóriatartalmú, ellenben sok vizet, rostot és C-vitamint tartalmaz. Egyes kutatások szerint a C-vitamin antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságai jelentősen hozzájárulhatnak az egészséges testsúly eléréséhez.
3. Karfiol
Ezt a keresztes virágú zöldséget igen változatosan használhatjuk fel. Fogyaszthatjuk sütve vagy levesbe főzve, de akár turmixok alapanyaga is lehet. Magas rosttartalma miatt sokáig eltelít, emellett pozitív hatással van az inzulinválaszra és a zsírraktározásra is.
4. Spagettitök
A spagettitök (Cucurbita pepo var. fastigata) a spárgatök egyik fajtája, amely hőkezelés hatására szálakká esik szét. Emiatt „isten gyalulta töknek” is szokták nevezni. Alacsony kalóriatartalma mellett kiemelendő magas rost- és víztartalma is. Nagyszerűen helyettesíthetjük vele a tésztát.
5. Jícama
A jícama (Pachyrhizus erosus) egy Mexikóban őshonos, ropogós gyökérzöldség, amely leginkább a retekhez hasonlítható, ízvilága azonban izgalmasabb annál. Rostban és C-vitaminban is igen gazdag, nyersen, főzve vagy akár sült hasábok formájában is fogyasztható.
6. Fejes káposzta
Párolva vagy savanyítva egyaránt használható egészséges köretként vagy saláta-alapanyagként. Elősegíti a fogyást azáltal, hogy egyensúlyban tartja a vércukorszintet, korlátozza az oxidatív stresszt, illetve csökkenti a gyulladásos folyamatokat.
7. Cukkini
A cukkinit is érdemes gyakran a kosárba, illetve a tányérra tenni, amíg szezonja van. Ehetjük grillezve, sütve vagy párolva, és igen változatosan fűszerezhetjük. A cukkini is nagy mennyiségben fogyasztható anélkül, hogy sok kalóriát vinnénk be vele. Mindez a magas rosttartalmának köszönhető – jegyezte meg Ellis Hunnes.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.