A túlsúly igen komoly népegészségügyi probléma, amely számtalan betegség kialakulására hajlamosít. Sajnos azonban a legtöbben belenyugszanak a helyzetükbe, és egy-egy sikertelen diéta után elkönyvelik, hogy nem képesek változtatni. Nézzük, mik akadályozhatják meg azt, hogy lefogyjunk, és mit kell tennünk ilyenkor.
A túlsúly számos szövődményt okozhat. A leggyakoribbak közé tartozik a magas vérnyomás, a szívbetegség, a zsírmáj, az érrendszeri betegségek (például a stroke), a 2-es típusú diabétesz, az alvási apnoé, a légző- és mozgásszervi betegségek, illetve bizonyos rosszindulatú daganatok is. Ezek megelőzése érdekében érdemes tehát megszabadulni a súlyfeleslegtől. Igen ám, de ha valaki fogyni szeretne, gyakran nem tudja, hogyan induljon el, ahogy azt sem, mit tegyen, ha nem sikerül a leadni a felesleges kilókat. A fogyást számos dolog megakadályozhatja, egyebek mellett hormonális problémák is. Többszöri sikertelen próbálkozás után ezért érdemes elvégeztetni néhány vizsgálatot - hogy miket, azt Dr. Mutnéfalvy Zoltán, a Budai Endokrinközpont obezitológiával is foglalkozó endokrinológusa ismerteti - írja a Házipatika.com.
Ellenőriztessük a pajzsmirigyhormonokat
A pajzsmirigyzavarok gyakori problémának számítanak. A szerv alulműködése lassú anyagcserével jár, így az ebben szenvedők sokszor tapasztalják, hogy normál étkezés mellett is híznak, illetve nem képesek leadni a súlyfeleslegüket. Éppen ezért, ha már többször próbálunk lefaragni kilóinkból, ám ez nem sikerült, érdemes megnézetni a pajzsmirigy funkcióit. A pajzsmirigy-alulműködést a TSH, a T3 és a T4 értékek ellenőrzésével lehet megállapítani. Amennyiben kiderül, hogy ez a probléma, úgy gyógyszeres terápiára van szükség, hogy megfelelő mennyiségű pajzsmirigyhormon álljon rendelkezésre. Ezáltal az anyagcsere ismét felgyorsul (pontosabban normalizálódik), így a súlyfelesleg is könnyebben eltűnik.
A vércukorszint is problémás lehet
Az inzulinrezisztencia (IR), a prediabétesz (IFG, IGT), valamint a 2-es típusú cukorbetegség is okozhat elhízást, illetve fogyásra való képtelenséget. Ahhoz, hogy kiderüljön, fennáll-e valamelyik állapot, OGTT (cukorterheléses) vizsgálatra van szükség, lehetőleg 3 pontosra, amikor a 0. a 60. és a 120. percben ellenőrzik a vércukrot. Megfelelő terápia nélkül a túlsúlytól nem lehet tartósan megszabadulni, főleg azért, mert egy ördögi kört generál, hiszen minél nagyobb a súlytöbblet, az értékek annál inkább romlanak, ennek hatására pedig tovább fokozódik a zsír lerakódás. Kevésbé súlyos esetben a kezeléshez elegendő lehet az életmódterápia - ami személyre szabott diétát és rendszeres mozgást jelent -, ám ha az értékek megkívánják, gyógyszerre is szükség lehet, diabétesz esetén pedig az inzulinterápia is szóba jöhet.
Ösztrogéndominancia is állhat a háttérben
Az ösztrogén amellett, hogy egy igen fontos női nemi hormon, zsírraktár is egyben - ha tehát ösztrogéndominancia áll fenn, akkor az elősegíti a zsírpárnák keletkezését (amelyek szintén ösztrogénraktárak lesznek). A probléma nemcsak túlsúlyt, hanem meddőséget, vérzészavarokat, miómát, migrént és policisztás ovárium szindrómát (PCOS) is okozhat. Ekkor az ösztrogénhatású élelmiszerek (például a szója) kerülése mellett progeszteronpótlásra van szükség - mondja dr. Mutnéfalvy Zoltán.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.