/ Közélet
Csöndes főhajtás a tiszaújlaki turulmadaras emlékműnél
Csöndes főhajtás a tiszaújlaki turulmadaras emlékműnél - Rákóczi, a magyar szabadság- és hazaszeretet jelképe
Csöndes főhajtás a tiszaújlaki turulmadaras emlékműnél - Rákóczi, a magyar szabadság- és hazaszeretet jelképe
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A kárpátaljai magyar civil szervezetek képviselői 1989, a turulmadaras emlékmű újraavatása óta minden esztendő júliusának derekán megemlékeznek a Rákóczi-szabadságharcról, annak a Tiszaújlak határában megvívott első nyertes ütközetéről. A háború miatt sajnos idén is elmaradt a lovasbandérium, a korhű ruhába és népviseletbe öltözött fiatalok felvonulása, s hiányzott a másfél-kétezres ünneplő közösség is.

Hirdetés

Az esemény Tiszaújlak központjában, az egykori sóháznál vette kezdetét, ahol a jelenlevők megkoszorúzták Esze Tamás kuruc brigadéros emléktábláját, miközben Holozsai Imre zenetanár tárogatóján kuruc dallamokat játszott. Ezt követően a résztvevők a település határában álló turulmadaras emlékműhöz vonultak, ahol a Benei Kultúrház és Könyvtár Szélrózsa és Gyöngyvirág hagyományőrző csoportjai adtak az alkalomhoz illő ünnepi műsort. Ennek során elhangzott Arany János és Radnóti Miklós egy-egy költeménye, felcsendült néhány kuruc dal és megzenésített imádság. Az előadókat Holazsai Erzsébet, a kultúrház igazgatója készítette fel, aki annak a reményének adott hangot, hogy jövőre már békés körülmények között a mostaninál jóval nagyobb létszámban ünnepelhetünk együtt.

Csöndes főhajtás a tiszaújlaki turulmadaras emlékműnél - Rákóczi, a magyar szabadság- és hazaszeretet jelképe
Csöndes főhajtás a tiszaújlaki turulmadaras emlékműnél - Rákóczi, a magyar szabadság- és hazaszeretet jelképe

Nincs olyan magyar ember szerte a nagyvilágban, aki ne ismerné és ne tisztelné II. Rákóczi Ferencet, kinek az idén ünnepeltük születésének 350. évfordulóját, nyilatkozta a sajtó képviselőinek Sin József, a KMKSZ alelnöke. Aki arról is beszélt, hogy a török kiűzése után súlyos helyzetbe került Magyarország és Erdély is, mivel mindkét helyen kíméletlen gyarmatosítás, németesítés folyt, az idegenek hatalmas birtokokat kaptak, a császár rendkívül nagy adókat vetett ki, református papok tucatjait ítélték gályarabságra. Ebben a rendkívül nehéz időszakban Rákóczi Ferenc a felkelők élére állt, célul tűzve ki egy független Magyarország megteremtését, a társadalmi igazságosság, a rendi jogok és a szabad vallásgyakorlás visszaállítását. A szabadságharc ugyan végül elbukott, és Rákóczira az önként választott száműzetés várt, de tudjuk azt is, hogy Rákóczi példája évszázadok óta a szabadságra vágyó, azért harcolni is akaró magyar emberek jelképe lett. Az ő önzetlen hazaszeretete is nagy szerepet játszik abban, hogy rendületlenül hiszünk itt, Kárpátalján is a határok fölötti egységes magyar nemzetben, hangsúlyozta az alelnök. Bízunk abban, hogy a maroknyi kárpátaljai magyar nemzetrész az orosz-ukrán fegyveres konfliktus lezárása után a szülőföldjén keresi majd boldogulását, s azt meg is találja. Ma tehát II. Rákóczi Ferenc személyében nemzetünk egyik meghatározó történelmi alakja előtt tisztelgünk, akinek öröksége – a szabadság, az egység és a közösség iránti elkötelezettség – ma is élő és irányadó valamennyiünk számára, fogalmazott Sin József.

Ugyanezen a napon a felső-Tisza-vidéki Égermezőn a KMKSZ aktivistái szintén megkoszorúzták az ott felállított Rákóczi-emlékjelet. Itt, a Bovcár forrásnál Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke elszavalta Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas költőnk „Útban Törökország felé” című ikonikus versét. A Bovcár forrás nem csupán a múlt emléke, hanem a jövőbe vetett hitünk forrása is, hangsúlyozta Jusztin Miklós, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja. Ez a forrás hosszú évek óta a hűség, a kitartás és a hagyományainkhoz való ragaszkodás jelképe. A vidék lakói tisztelettel és nagy szeretettel őrzik immáron több mint három évszázada a nagyságos fejedelem emlékét, akinek öröksége ma is aktuális. Arra emlékeztet mindannyiunkat, hogy a szabadság- és a hazaszeretet, valamint az egymás iránti felelősség örök érték. A mai, emberpróbáló idők pedig arra emlékeztetik a magyar közösséget, hogy az összetartozás és a hit hatalmas megtartó erővel bír. Magyarország jelenlegi kormánya is fontosnak tartja, hogy megőrizzük közös történelmi örökségünket, kultúránkat. A szabadságvágy és a nemzeti összetartozás olyan erények, amelyek nemzedékről nemzedékre öröklődnek, fejezte be beszédét a diplomata.

Eszenyi Gábor