„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Máté 11, 28)
Nagyon jól ismert igevers ez, kívülről tudjuk. Minden alkalommal, ha olvasom, üzen az Isten, szól hozzám ezen igeversen keresztül. Szinte érzem, hogy nekem szól személyesen, Jézus int felém biztatón: „Jöjj, ne félj” – és kitárja a karját felém, mint édesapám annak idején gyermekkoromban, ha futottam hozzá. Csupán az ige olvasása, meghallása számomra erőt, bizalmat, biztatást jelent: „Jöjj hozzám, látom, rongyos a ruhád, kuszált az életed, minden reményed elhagyott, szennyes lettél, régi bűneidbe visszaestél, megsebeztek, és magadra hagytak az emberek, jöjj hozzám!” – Jézus mondja neked és nekem, és mondja minden megfáradt embernek.
De jó, hogy az ige élő és ható, ereje van, mint volt az Úr Jézus szavainak kétezer évvel ezelőtt! Szavára gyógyult a beteg, szavára élővé lett a halott – mert az Ő szava feltámaszt. Engem is feltámaszt a csüggedéseim, keserűségeim koporsójából.
Hányszor gyászoljuk magunkat, mert milyen szomorú az életünk! Igaz, szomorú és nehéz, de nem elveszett! Van kihez menni. Jézus hív: „Jöjj hozzám!”
Vigyázat, a megkeseredés haragot von maga után, a harag meg bosszút. A bosszúállásnak pedig nagyon sok változata van. Mielőtt mélyebbre zuhannál, mielőtt elkapnának a reád leselkedő ellenségeid, fuss oda Jézushoz!
Egy asszonyt egyszer elkaptak, rajta kaptak, hogy bűnt követett el, és azonnal cibálták Jézus elé. „Halálra való, meg kell kövezni...” Jézus megbocsátott ennek az asszonynak, elvette bűneinek terhét, szabaddá vált.
De mit élt át ez az asszony addig, amíg cibálták, hurcolták, kiabálták fejére bűneit, mennyi megszégyenülés, mennyi mocsok, gyalázás hullt reá?! Ne várj, amíg nyilvánosan megszégyenít a bűnöd – fuss Jézushoz! Jézus ismer, szeret téged, és ismeri a te rosszakaróidat, ellenségeidet is, nekik is van nyilvántartott bűnlistájuk Jézusnál. Ne a mások bűneit keresd, a saját életed terheit, sebeit, kínjait vidd hozzá! Fáradt vagy, mert az élet nagyon nehéz. Tudja ezt az Úr, és azt ajánlja neked, hogy menj közel Hozzá, és Ő megpihentet. Ne félj!
„Bízzatok; én vagyok, ne féljetek! Bizony Isten fia vagy.” (Máté 14, 27)
Úgy gondolom, minden ember fél valamitől; ez akkor is igaz, ha sokan tagadják, vagy még maguknak sem igen vallják be…
Úgy gondolnánk, a Jézust körülvevő tanítványoknak nemigen volt okuk a félelemre, hiszen a Mester közelében élhettek, láthatták a sok csodát, amit véghezvitt. Fenséges érzés, élmény volt bizonyára minden tanítványnak. Hát valóban nem féltek? Igen, úgy illett volna. De bizony, mivel hús-vér emberek voltak, ők is féltek sokszor.
Az ember természetéhez tartozik a félelem. A félelem nem mindig rossz, mert ha nem félnénk, bizonyára sokkal több esztelenséget követnénk el. A rossztól, a bűntől félni egészséges félelem. Rettegünk, ha megjön a magas villanyszámla, a gyermekünk már megint nem hívott „időben” – kétségbeesünk. Az orvos összehúzza a szemöldökét, amikor kezébe veszi a kivizsgálás eredményeit: azonnal összerándul a gyomrunk, pedig még semmit se mondott.
Miért ez az állandó félelem? Mert a Sátánnak az jelent élvezetet, ha minket kínozhat: félj csak, rettegj, mert nem elég a pénz, mert biztosan baleset történt, mert rákod van!... És mi olyan gyengék, olyan esendők vagyunk, hagyjuk magunkat befolyásolni a Sátántól!
Amikor a Genezáreti-tavon dobálja a hajót a viharos szél – miért ne dobálná, az ördög dobáltatja –, a tanítványok megijednek, félnek. És most még Jézus sincs velük! Látja ezt, tudja ezt nagyon jól az Úr. Dehogy hagyná Ő magukra szeretett tanítványait! Megy hozzájuk, siet, mint a szülő siet kétségbeesett gyermeke után.
De a tanítványok most attól ijednek meg, hogy azt gondolják, szellem jár a tavon – és a felnőtt, edzett halászok félnek! „De Jézus azonnal szóla hozzájuk: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Erre Péter: „Uram, ha Te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken!”.
Jézus pedig hívja: Jövel, gyere, ha annyira akarsz. „És Péter kiszállt a hajóból, és járt a vizeken” mindaddig, amíg a felé kinyújtott kézre, Jézusra nézett. De Péternek egyszer csak eszébe jutott, hogy alatta hullámok vannak, a mélység tátong. És Péter süllyedni kezdett. A megrémült, kétségbeesett, süllyedő Péter a legszebb imát kiáltja Mestere, Jézus felé: „Uram, tarts meg engem!” „Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt, és monda neki: Kicsiny hitű, miért kételkedsz?”
Péter járt a hullámokon. Én elhiszem. Jézus téged sem hagyott el soha, szemei rajtad vannak. Bízzál benne! Mert Ő Úr, Ő Isten Fia, a Megtartó!
(Morzsák 1., 1999)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
