/ Mozaik

„Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.” (1Jn 3, 18)

Hirdetés

János, aki ezt a levelet írta, az első tanítványok közé tartozott; a halászháló mellől hívta el az Úr. Ő volt az a bizonyos „szeretett tanítvány”, aki Jézus vállaira hajtotta a fejét az utolsó vacsorán. Ő írta a János evangéliumát és a Jelenések könyvét is. A címzettek az első keresztyének, a hívő nép.

Mit hallasz ki ezekből a levélsorokból? „Aki szeret engem, az megmutatja a tetteivel is.” „Ha én szeretek valakit, nem elég, ha csak a szám jár, a valóságban is meg kell mutatni a szeretetemet.”

Például: ha szereted az édesanyádat, akkor szó nélkül felmosogatsz, kivasalod az ingedet, megtisztítod az ablakot stb. 

Hirdetés

Ha szeret engem a férjem, akkor eljön velem sétálni, vesz néha virágot, megemlékezik az évfordulókról stb. 

Ha szeret a testvérem, akkor megengedi, hogy használjam a számítógépét, néha felvegyem a márkás cipőjét, és vesz nekem ajándékot stb. 

Ha szeretem a barátnőmet, akkor szánok rá időt, hogy meghallgassam a panaszait és megőrzöm a titkait stb.

Így igaz! Tettekkel, cselekedetekkel is ki kell mutatnunk szeretetünket azok iránt, akik szükséget szenvednek, akik búskomorak és megértésre vágynak, akik magányosak és igényelik a személyes jelenlétünket, a részvétünket, időnket. Kell a tett, a cselekedet!

Eszembe jutott, hogy ha a szeretett János apostol most élne, akkor még valamit hozzáírna a leveléhez. Valahogy így: A szeretetedet ne intézd el egy szép csomagolású külföldi csokoládéval. Mondd ki: szeretlek! A születésnapi üdvözletedet és jókívánságodat ne csak a papírlapra írd rá! Öleld át és mondd meg, milyen sokat jelent ő néked, és azt, hogy szereted. Az agyonajándékozott gyermekednek mondd el: szeretlek, Isten ajándéka vagy a számomra! A házassági évfordulón mondd meg a feleségednek, férjednek, hogy fontos fele-része vagy az életemnek, nem cserélnélek fel senki másért, szeretlek, szeretlek!

Szűkszavúvá, némává vált ez a modern, technikai világ. Elég az anyag, a csomag, a doboz, a pénz, az ajándék. Nincs szó az emberek ajkán, nem tudják kimondani, miért teszem, miért adom: mert szeretlek, értékellek, fontos vagy nekem, hozzám tartozol, részem vagy. Szeretlek! 

Meg kell találnunk a helyes arányt, a szeretet közlésének és megértetésének a módját. Szeretnünk kell, de nemcsak ajándékkal, nemcsak szóval, hanem szívből, igazán! 

Nyisd meg a szemeimet, hogy észrevegyem az embereket magam körül, akik szomjazzák a szeretetet! Jézusom, töltsd fel szívemet a Te szereteteddel, hogy tudjam továbbadni azt, amit rám bíztál! Szeretni vágylak életemmel Téged. Ámen.

(Morzsák 1., 1999)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella

Címkék
Hirdetés