A mártír Ukrajna és a háború és erőszak sebezte összes nemzet szenvedésének enyhítéséért imádkozott Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
Ferenc pápa a Mennyek Királynője-imádságot követően a kiújult arab-izraeli fegyveres harcok leállítását sürgette.
Hangsúlyozta, hogy ártatlanok, köztük nők és gyermekek veszítették életüket. Reményét fejezte ki, hogy a felek közötti tűzszünet tartós marad.
Az egyházfő alig 24 órával azután, hogy Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt fogadta a Vatikánban, kijelentette: "a fegyvereknek el kell hallgatniuk, mivel fegyverekkel nem lehet biztonságot és stabilitást elérni, ellenkezőleg: elpusztítják a béke minden reményét".
Beszéde végén a mártír Ukrajna és a háború és erőszak sebezte összes nemzet szenvedésének enyhítéséért imádkozott.
"A hit diplomáciájának nincsen könnyű dolga, de nem áll le" - hangoztatta Visvaldas Kulbokas érsek, kijevi apostoli nuncius a Corriere della Sera olasz napilapban vasárnap megjelent interjúban. Kifejtette, a jelenlegi háborús helyzetben a logika és az emberi ész is nehezen lát megoldást, de "nekünk, a hit embereinek, akik diplomaták is vagyunk, hivatásunk, hogy előre menjünk mindezek ellenére, akkor is, ha a helyzet reménytelennek tűnik".
Úgy vélte, "egy háborút senki sem nyerhet meg, és mit is jelent egy olyan háború megnyerése, melyben több tízezrek haltak meg, az egyetlen megoldás a (háború) megállítása".
Jelentősnek nevezte, hogy a katolikus egyházfő a budapesti látogatásáról a Vatikánba tartó repülőúton nyilvánosan "békemisszióról" beszélt. Az apostoli nuncius szerint mindez arra utal, hogy "Ferenc pápa nem adja fel a béke diplomáciai megoldásának keresését, mivel nem maradhatunk tehetetlenek, és a pápa addig kopogtat az összes ajtón, amíg nem talál nyitva egyet".
Ferenc pápa és Volodimir Zelenszkij vatikáni találkozását kommentálva kijelentette, jelenleg az Ukrajnából Oroszországba szállított foglyok és gyermekek hazatéréséről folyik az egyeztetés, ami "egy szélesebb tárgyalási folyamatot" indíthat el.
Elmagyarázta, hogy a konfliktushelyzetekben gyakori tapasztalatnak számít, hogy a humanitárius kezdeményezések végül megállapodáshoz vezetnek akár katonai vagy politikai szinten is.
A szentszék közleménye szerint a katolikus egyházfő "emberiességi gesztusokat" szorgalmazott a vatikáni találkozón. Visvaldas Kulbokas ezzel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg az Ukrajnából elszállított gyermekekre és foglyokra összpontosítja munkáját. Közölte, hogy rokonok és más családi egyesületek neveket, listákat juttatnak el hozzá, melyeket ő Kijevből a szentszéki államtitkárságra továbbít, onnan Moszkvába küldik tovább.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.