A cél a társadalmi ellenállóképesség erősítése a növekvő geopolitikai feszültségek és a természeti katasztrófák közepette.
Négy űrhajóst idő előtt hazarendelt a NASA egy egészségügyi probléma miatt.
A hatalmas orosz légitámadás-sorozat és a heves hideghullám után Kijev ötödik napja nehéz körülmények között él.
Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony.
Erről Ukrajna Belügyminisztériumának vezetője, Ihor Klimenko számolt be
Litvánia azzal vádolja Fehéroroszországot, hogy „hibrid háborút” folytat ellenük.
Komoly közlekedési fennakadásokat okozva a Hálaadás utáni megnövekedett forgalomban szombaton.
Az Európai Bizottság szerint az Európai Uniót is érintő jelenlegi fenyegetések állandó felkészültséget igényelnek, ezért az unió végrehajtó testülete azt javasolja a tagországok lakóinak, hogy halmozzanak fel otthonukban legalább 72 órás túlélést biztosító vészhelyzeti tartalékot.
Ezt a környezetvédelmi és természeti erőforrások minisztere, Szvitlana Hrincsuk közölte.
Florida déli részének több megyéjére hirdetett vészhelyzetet az állam kormányzója csütörtökön a rövid idő alatt lehullott rekord mennyiségű csapadék nyomán, ami áradásokhoz vezetett.