Helyszíni riportot készített a BBC az ukrán drónerők magyar származású parancsnokával.
Az Ukrajna Külügyminisztériuma által közölt hivatalos adat ennél alacsonyabb, 8,5 millió fő.
Kedd este az orosz hadsereg arról számolt be, hogy több mint száz ukrán drónt semmisítettek meg négy óra alatt.
Románia csatlakozik az ukrán fegyverigényeket kielégíteni hivatott NATO-kezdeményezéshez (PURL).
Az orosz hadsereg 127 csapásmérő, valamint álcadrónt vetett be ukrajnai célpontok ellen szerdára virradóra.
A 37 éves főtörzsőrmester a teljes körű orosz invázió első napjaitól részt vett a harcokban.
Az orosz hadsereg az Odessza régióban található Pivdennye és Csornomorszk fekete-tengeri ukrán kikötő ellen indított dróntámadásokat kedden.
Ezt Dmitro Lubinec, a Verhovna Rada biztosa jelentette be.
Az ukrán védők továbbra is tartják állásaikat Pokrovszkban, mivel a város feladása súlyos stratégiai következményekkel járna.
32 éves kárpátaljai katona esett el a harcokban.
2022 márciusában mozgósították az Ukrán Fegyveres Erők kötelékébe.
Ugyanakkor hozzátette: ez korántsem százszázalékos bizonyosság.
Az államfő hangsúlyozta a felek közötti bizalom teljes hiányát.
Mike Pompeo kijelentette, hogy az orosz elnök „szó szerint semmit nem engedett” az ukrajnai háború lezárásáról folytatott tárgyalások során.
Volodimir Zelenszkij úgy véli, hogy az orosz fél mozgósítási problémái miatt nagy esély van a háború 2026-os befejezésére.
Nem engedhetjük meg, hogy Oroszország diktálja a béke feltételeit.
Brovdi szerint tömeges csapást mért a drónfészekre december 30-ra virradó éjjel.
A légvédelem a támadóeszközök 85 százalékát megsemmisítette.
Az orosz offenzíva 2026-os fő céljai Donbász és Zaporizzsja megye elfoglalása.
December 30-án Ukrajna legtöbb régiójában óránkénti áramszüneti menetrendet alkalmaznak a lakossági fogyasztók számára.
Az orosz támadók december 20-án ölték meg a három ukrán hadifoglyot Huljapole irányában.
Oroszország a háború kezdete óta fejlesztette úgynevezett „alvódrónjait”.
A megszállók napi vesztesége a fronton 1000-1100 katona.
Hangsúlyozta, hogy az oroszok ürügyet keresnek arra, hogy támadást intézzenek a kijevi állami épületek ellen.
Csak igazságos békét – Zelenszkij szerint az ukrán társadalom nemet mond Donbasz feladására.
Ukrán becslések szerint a referendum megszervezéséhez legalább 60 napos teljes fegyvernyugvás szükséges.
A minisztérium dolgozói és látogatói nem sérültek meg.
A háború vége és a hadiállapot megszűnése nem feltétlenül jár együtt.
A nagykorú férfiak többsége behívható, de bizonyos csoportokat mentesítettek alóla.
A támadásban legalább kilenc embert megsebesítettek, és lakóépületek rongálódtak meg.