A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.
Kárpátalja megyeszékhelyén, Ungváron egy 53 éves férfi ellenséges kapcsolat miatt késelte meg 30 éves szomszédját, és elvette a mobiltelefonját
Március 17-én a sürgősségi mentőszolgálathoz bejelentés érkezett arról, hogy Kárpátalján, a rahói járási Kőrösmezőn tűz ütött ki egy lakóházban
Az Ungvári Kerületi Rendőrség nyomozói vizsgálatot indítottak egy vinnyicciai lakos járművének szándékos megrongálása ügyében
Beregszászban a bűncselekményben részt vevő személy lakásán tartott házkutatás során a rendőrök kábítószert és pszichotróp anyagokat foglaltak le
Az Ungváron történt letartóztatásról a Kárpátaljai Járőrszolgálat egyik járőre, Olekszandr Kopitcsak írt Facebook-oldalán
Március 18-án kijevi idő szerint körülbelül 10 órakor a rendőrök közlekedési szabálysértések miatt Munkácson, a Kárpátaljai úton megállítottak egy Skodát
A kárpátaljai rendőrök bűnözőket fedeztek fel Munkácson, akik a kábítószerek terjesztésében vettek részt Kárpátalján. Folyik a nyomozás
Ukrajnában miután új bírságokat vezettek be a közlekedési szabályokat megszegő járművezetőkre, megjelentek az első szabálysértők
Legalább nyolc embert agyonlőttek Georgia amerikai állam három masszázsszalonjában kedden. Cherokee megyében két embert lőttek agyon
Kárpátalján egy 34 éves helyi lakost vettek őrizetbe, miközben megpróbált megvesztegetni egy rendőrségi nyomozót. A férfit ideiglenes őrizetbe helyezték
Kárpátalján, a csapi ukrán-magyar ellenőrző ponton a vámszabályok megsértését dokumentálták, a fuvarozó elkerülte a 200 000 hrivnya értékű áruk bevallását
A baleset a Lemberg közeli Lipniki falu mellett történt. A balesetben megsérült a járművezető és egy 71 éves női utas. Folyik a nyomozás
Kárpátalján az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai megakadályozták a külföldiek illegális migrációjának csatornáját Ukrajna államhatárán át
A tragikus baleset március 15-én Ungvár és Csap között történt. Az eset vizsgálata során kiderült, a járművezető józanon vezetett
Munkácson egy bűnelkövető ellopta egy nyugdíjas asszony bankkártyáját és törvénytelenül 8750 hrivnyát utalt át magának. A rendőrök letartóztatták a férfit
Március 16-án este Csapon a határőrség munkatársai Interpol által körözött luxusautót fedeztek fel. A cseh rendszámú autóval egy orosz állampolgár érkezett
Március 15-én tűz ütött ki egy fa építésű házban Kárpátalján, Turjavágáson (Тур'я Пасікa, Turjaremetei kistérség, korábban Perecsenyi járás)
Munkácson az egyik kozmetikumokat és háztartási vegyszereket árusító üzlet ügyvezetője lopást jelentett be a Munkácsi Kerületi Rendőrségen
Kárpátalján a Técsői Kerületi Rendőrség munkatársai pisztolyt foglaltak le egy helyi lakostól. Magát a bűnelkövetőt ideiglenes őrizet alá helyezték
Kárpátalján a Rahói Kerületi Rendőrséghez bejelentés érkezett arról, hogy Nagybocskón (Великий Бичків) egy közlekedési baleset történt
Munkácson egy 32 éves helyi lakos egy taxiban egy meghatározatlan márkájú pisztolyt szállított. A rendőrök lefoglalták a férfitól a veszélyes tárgyat
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat elhárítási szakemberei megállapították, hogy egy beregszászi járási lakos fiktív magyar állampolgárságot biztosít külföldieknek
A bűncselekményt saját érdekű indítékokból követték el. A rendőrök hivatalosan is vádat emeltek a 41 és 57 éves kárpátaljaiak ellen
A rendőrök adminisztratív jegyzőkönyvet állítottak ki az ungvári kistérségbeli Őrdarma (Сторожниця) faluban található étterem tulajdonosa ellen
Az eset Beregszászban, a Muzsalyi úton történt. Szerencsére személyi sérülés nem történt. Az esetet vizsgálják a rendőrök
Kárpátalja megyeszékhelyén, Ungváron március 14-én a Minaji utcában robbanás történt egy parkoló gépkocsi utasterében. Az esetet vizsgálják
Az eset március 13-án kijevi idő szerint körülbelül 15 órakor Ungváron, a Sztancijna utcán történt. A rendőrök járőrözés során felfigyeltek egy férfira
242 csomag cigarettát találtak Kárpátalján, a tiszaújlaki ukrán-magyar ellenőrző ponton a Munkácsi Határőrség emberei. Az ügyben vizsgálat indult
Március 13-ára virradóan kijevi idő szerint körülbelül 5 órakor Munkácson, a Duhnovics utcában a rendőrök egy furcsán viselkedő férfit vettek észre
Ungváron a rendőrök kiskorú szexuális bántalmazása miatt őrizetbe vettek egy bokszedzőt. A gyanúsítottat öt-hét év börtön fenyegeti