Legalább nyolc embert agyonlőttek Georgia amerikai állam három masszázsszalonjában kedden.
A CNN és az NBC News amerikai hírtelevíziók a rendőrségre hivatkozva közölték, hogy a tagállami székhelytől, Atlantától 60 kilométerre északra található Cherokee megyében két embert lőttek agyon és hármat megsebesítettek Acworth város egyik ázsiai masszázsszalonjában - írja az MTI.
A kórházba kerültek közül ketten később belehaltak lőtt sebeikbe.
A tett indítékát egyelőre homály fedi.
Nem sokkal később két másik, egymáshoz közel található atlantai masszázsszalonban is lövések dördültek el. A rendőrség szerint az utóbbi két esetben négy ázsiai származású nő halt meg.
A rendőrség felvételeket tett közzé egy gyanúsítottról, és az esetleges szemtanúk közreműködését kérte. Három órával a Cherokee megyében történt gyilkosságokat követően
a rendőrség őrizetbe vett egy 21 éves férfit Atlantától 240 kilométerre délre.
Rodney Bryant atlantai rendőrfőnök úgy fogalmazott, hogy korai még összefüggést keresni az egyes bűncselekmények között. Ugyanakkor Jay Baker, a Cherokee megyei seriff szóvivője szerint a Robert Aaron Long néven azonosított férfi gyanúsított az atlantai lövöldözések ügyében is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.