Az iráni rakéták már több ezer kilométert képesek repülni, és elméletileg Ukrajnát is elérhetik.
Az orosz hadsereg rakétákkal lőtte a kelet-ukrajnai Kramatorszk városát és annak központját kedd reggel.
Az ukrán fővárosban teljesen helyreállították az áramellátást a csütörtök hajnali heves orosz rakétatámadás után - közölte Vitalij Klicsko kijevi polgármester.
A pár évvel ezelőtt rendszeresített hiperszonikus rakétát úgy tervezték, hogy kikerülje az ellenséges légvédelmet.
Újabb orosz légicsapások érték Ukrajnát csütörtökre virradóra, robbanásokról számoltak be Kijevből, Odesszából és Harkivból, több terület áram nélkül maradt - közölték az ukrán hatóságok csütörtökön.
Egy orosz rakéta, amelyet az előzetes információk szerint egy SZ-300-as lövegből indítottak, több mint 10 lakást semmisített meg az épületben, ahol az emberek békésen aludtak.
Szerdán vagy csütörtökön Oroszország hatalmas rakétatámadást indíthat Ukrajna területe ellen – közölte Natalija Humenyuk.
Az ukrán katonai hírszerzés szerint Oroszországnak kevesebb mint száz robotrepülőgépe maradt azok közül, amelyeket a leggyakrabban vet be Ukrajna ellen.
A kritikus infrastruktúrát bombázták az oroszok az Ukrajna nyugati részén fekvő Lviv megyében.
Négy hőerőmű megrongálódott, a létesítmények két dolgozója pedig megsérült a pénteken virradóra végrehajtott orosz légicsapások következtében.
Magyarország légterét nem sértették meg az orosz rakéták - írta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-hez péntek este eljuttatott közleményében.
"Jelenleg nincsenek közvetlen katonai fenyegetésre utaló jelek Oroszország részéről Moldova, vagy Románia ellen" - hangsúlyozták.
Moldova állítása szerint legalább egy rakéta átlépte a légterét Ukrajna felé tartva, ezért bekérette az orosz nagykövetet a ma reggeli rakétaincidens miatt.
Oroszország ma több mint 50 rakétát lőtt ki Ukrajnára – közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.
Az Ukrenerho áramszolgáltató vállalat tájékoztatása szerint számos energetikai létesítmény megrongálódott az ország keleti, déli és nyugati részében, több helyen emiatt áramkimaradások vannak.
A román védelmi tárca jelezte: nem tudja megerősíteni, hogy orosz rakéta haladt volna át az ország légterén.
A reggeli támadássorozat miatt 11-12 órányi kimaradással számolhatunk pénteken.
Robbanások hallatszottak többek között Harkivban, Dnyipropetrovszkban és Zaporizzsjában, az orosz légicsapások elsősorban az energetikai infrastruktúrát érték.
Hárman megsebesültek egy orosz rakétacsapásban, amely egy lakóépületet ért vasárnap Harkiv városában.
Oroszország 55 rakétát lőtt ki Ukrajnára, ebből a légvédelem 47-et semmisített meg, három H-59-es rakéta pedig nem ért célba.
Az orosz megszállók csütörtökön 55 rakétát lőttek ki Ukrajnára, de az ukrán légvédelmi erők közülük 47-et megsemmisített.
A január 26-i nagyszabású rakétatámadás során az orosz csapatok 15 rakétát lőttek ki Kijev felé.
Jurij Ihnat, az Ukrán Fegyveres Erők légierejének szóvivője közölte, hogy Oroszország hat Tu-95-ös bombázója emelkedett a levegőbe.
A mentést végzők befejezték kedden a túlélők utáni kutatást Dnyipróban, az orosz rakétatalálat miatt beomlott kilencemeletes lakóház romjainál.
Kijev infrastruktúrája bármikor összeomolhat – állítja Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere.
Aresztovics azt írta: „megírtan a felmondó levelemet. Példát akarok mutatni a civilizált viselkedésre: alapvető hibát követtem el, ezért lemondok.”
Elítélte az orosz légierő szombati támadásait az ukrán városok ellen az Európai Unió külügyi szóvivője hétfőn.
Hétfőre virradó éjjel az orosz erők rakétacsapást mértek Zaporizzsja városra és peremvidékére, a támadás következtében öt civil, köztük két gyermek megsebesült.
Harmincötre emelkedett az ukrajnai Dnyipro ellen elkövetett légicsapás halálos áldozatainak száma, a halottak között két gyerek is van.
Már huszonkilencre emelkedett a szombati orosz légicsapás halálos áldozatainak száma az Ukrajna keleti részében lévő Dnyipróban.
Vasárnap délutánra 23-ra emelkedett a szombati orosz légicsapás halálos áldozatainak száma az Ukrajna keleti részében lévő Dnyipróban.