A DTEK, Ukrajna legnagyobb magántulajdonú energiatermelője közölte, hogy négy hőerőműve megrongálódott, a létesítmények két dolgozója pedig megsérült a pénteken virradóra végrehajtott orosz légicsapások következtében.
A támadás után az energetikai szakemberek haladéktalanul megkezdték a következmények felszámolását és a berendezések helyreállítását. Biztonsági okokból csak a feltétlenül szükséges alkalmazottak tartózkodnak a létesítményekben, a többiek távolról dolgoznak – tette hozzá közleményében a vállalat.
A DTEK arról tájékoztatott, hogy
tavaly szeptember óta 27 alkalommal érte orosz támadás a vállalat létesítményeit, 28 ember sérült meg, hárman pedig életüket vesztették.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a Telegramon közölte, hogy éjszaka és a reggeli órákban végrehajtott orosz légicsapások során az orosz erők több mint ötven rakétát lőttek ki Ukrajna területére, ezeknek java részét az ukrán légvédelem a levegőben megsemmisítette. Később Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka ugyancsak a Telegramon már más adatokat ismertetett. Állítása szerint Oroszország 106, különböző típusú rakétát lőtt ki Ukrajnára, köztük 71 robotrepülőgépet, amelyekből 61-et a légvédelem megsemmisített.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint reggel tíz rakétát semmisített meg a légvédelem az ukrán főváros fölött.
„Elektromos hálózatok rongálódtak meg, de személyi sérülés nem történt. Az energetikai szakemberek dolgoznak a hálózatok helyreállításán”
– fűzte hozzá Klicsko az ukrán légvédelemtől szerzett értesülésre hivatkozva.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videoüzenetben kommentálta az újabb orosz légitámadást. Szavai szerint történtek becsapódások és emberek is áldozatul estek, de konkrét számokat nem közölt.
„Ez olyan terror, amelyet meg lehet és meg kell állítania a világnak”
– hangsúlyozta az államfő.
Az Ukrenerho áramszolgáltató vállalat tájékoztatása szerint a mostani támadás miatt a legsúlyosabb helyzet a keleti országrészben lévő Harkiv megyében alakult ki, ahol vészleállásokat kénytelenek alkalmazni. Károkat okoztak a légicsapások az ország nyugati, déli és keleti részeiben.
„A támadás miatt hálózati korlátozások vannak érvényben Hmelnickij, Odessza és Kijev megyékben. Az energiarendszer hiánya jelentős”
– emelte ki az Ukrenerho.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.