Három ember meghalt és hat másik megsebesült egy lakóházat ért éjszakai rakétacsapásban a dél-ukrajnai Zaporizzsjában – közölték csütörtökön a helyi hatóságok.
Az ukrán rendőrség közleményében azt írta, hogy
egy orosz rakéta, amelyet az előzetes információk szerint egy SZ-300-as lövegből indítottak, több mint 10 lakást semmisített meg az épületben, ahol az emberek békésen aludtak.
A keresési műveletek során hat sérültet húztak ki a romok alól, valamint három ember holttestét – derült ki a tájékoztatásból.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elítélte a „terrorista állam tettét, amely minden napot a terror napjává akar tenni”.
„A gonosz nem fog győzedelmeskedni a mi földünkön. Ki fogjuk űzni az összes megszállót, és mindenért felelni fognak”
– írta a Telegramon az államfő.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.