Az iráni rakéták már több ezer kilométert képesek repülni, és elméletileg Ukrajnát is elérhetik.
A bombázásokban legalább 73 egészségügyi dolgozó és beteg vesztette életét.
Az orosz erők egész éjjel lőtték Grad rakéta-sorozatvetőkkel és más nehézfegyverekkel Nyikopol várost és környékét
Herman Haluscsenko úgy fogalmazott, hogy ez volt „az első alkalom a háború kezdete óta”, hogy Oroszország „drámai mértékben célba vette” az energetikai infrastruktúrát. Az ukrán energiarendszer azonban stabil.
A felszólalók jelentős része elítélte az orosz rakétatámadásokat.
Zaporizzsjában egy oktatási intézményben, egy egészségügyi intézményben és lakóépületekben keletkeztek károk a reggeli rakétatámadás következtében.
Felszólítjuk Oroszországot, hogy tartózkodjon az erőszak fokozásától – mondta Ravina Shamdasani.
Lemberg egy részében a vízellátás is szünetel.
Az energetikusok szerint Poltava, Szumi, Ternopil, Lviv, Kijev és Hmelnyickij régiókban 3571 településen állt helyre az áramszolgáltatás.
Sokan meghaltak és megsebesültek a hétfői orosz légicsapásokban.
Az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője a támadás miatt arra kérte Ukrajna lakosait, hogy lehetőség szerint délután öt és este tíz óra között korlátozzák az áramfogyasztást.
A legfrissebb - még nem végleges - adatok szerint országosan 11-en haltak meg és 87-en sérültek meg, valamint 70 infrastrukturális létesítményben keletkeztek károk.
"Az orosz rakétatámadások háborús bűncselekménynek minősülnek. Az orosz erők civileket vettek célba gyáva és förtelmes rakétazáporral, ez a háborús feszültségek fokozását jelenti Oroszország részéről" - jelentette ki a szóvivő.
Marjana Reva, az ukrán országos rendőrség szóvivője elmondta, hogy Kijeven kívül 14 megyét, azaz csaknem az ország felét érte támadás.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Twitter-oldalán tudatta, hogy telefonon megbeszélést folytatott Emmanuel Macron francia elnökkel, továbbá Olaf Scholz német kancellárral is.
Hétfő reggel robbanások hallatszottak Lembergben és a megyében.
Három erős robbanás rázta meg hétfő reggel az ukrán főváros, Kijev központját.
A támadást végrehajtó orosz erőket "emberteleneknek és terroristáknak" nevezte.
Kórházi források szerint a halottak között gyerek is van.
A támadásban egy 37 éves férfi életét vesztette, egy 42 éves férfit pedig sérülésekkel kórházba szállítottak
Az ukrán rendőrség adatai szerint már 12 helyi lakos vesztette életét.
Az ukrán hatóságok szerint több hullámban, összesen hét orosz rakéta csapódott be a környéken, több épület részben vagy teljesen megsemmisült.
A rakétatámadás következtében két ember meghalt, egy hároméves sebesült kislányt kórházba szállítottak.
Az ukrán biztonsági szolgálat (SzBU) arról adott tájékoztatást, hogy az áldozatok között tíz gyermek volt.
A reggeli rakétacsapással tűz alá vettek egy civil humanitárius járműkonvojt Zaporizzsja szélén, az autópiac közelében. Az eddig ismertté vált információk szerint 25 civil vesztette életét és 50-en megsebesültek, köztük több gyermek.
"Az emberek éppen dolgozni mentek, amikor az oroszok rájuk küldték a rakétáikat" - fogalmazott Reznyicsenko.
Az orosz hadsereg S-300 föld-lvegő rakétákat használt.
A támadás következtében hét helyi lakos vesztette életét, köztük egy 15 éves gyermek.
Az ukrán erők öt orosz lőszerraktárt és három harckocsit semmisítettek meg Herszon és Mikolajiv megyékben.
A támadás következtében egy polgári személy életét vesztette, kettő megsebesült.
Az ukrán fegyveres erők megsemmisítették az oroszok bázisát a luhanszki régióban lévő megszállt Kagyijivkában, valamint semlegesítették az orosz katonákat és hadi felszerelést a novoajdari erdőgazdaság területén.