Ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában.
Jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Ukrajna függetlenségének 32. évfordulója alkalmából.
Azért, mert több százezer ember már életét vesztette".
A kiemelkedően jól beilleszkedő külföldiek akár három év után megszerezhetik a német állampolgárságot.
Jelentette ki Gerhard Karner osztrák belügyminiszter.
Kiemelte: a közös múlt megismerése elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk.
Görögország bejelentette, hogy részt vesz ukrán pilóták kiképzésében F-16 vadászgépet kezelésére és Odessza újjáépítésében.
Jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter.
"A szabadságunk nem alku tárgya, ahogy Ukrajnáé sem" - húzták alá.
"A politikai megegyezés megköttetett, így most a vállalatokon a sor, hogy a kereskedelmi tárgyalásokat lefolytassák" - közölte.
Mindenkinek a békét kell akarnia, mivel a háború borzalmas.
Zelenszkij a megállapodást újabb lépésnek nevezte Ukrajna "légi pajzsának" megerősítésére.
Az egész nagyvilágban, ahol magyarok élnek, megemlékeznek arról, hogy Szent István napja közeleg.
Kijev „szisztematikus” erőfeszítéseket tesz az Afrikával való kapcsolatainak „újjáélesztésére” – mondta.
A szejm határozatban bírálja "külföldi politikusok beavatkozását" a lengyel parlamenti választásokba
A német politikusoknak nincs felhatalmazásuk arra, hogy másokat kioktassanak a demokráciáról.
Három „egyszerű” lépésre van szükség.
Szögezte le szerdán a dán külügyminiszter Sanghajban.
"A képlet egyszerű: a rakéták nagyobb hatótávolsága a háború rövidebb időtartamát jelenti" - mondta Dmitro Kuleba.
Jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Ópusztaszeren.
Egyebek között Ukrajna további támogatására.
Kizárta a tárgyalások lehetőségét az orosz elnökkel.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
A volt elnök úgy fogalmazott, hogy "Ha ti engem üldöztök, akkor én benneteket foglak üldözni".
Ellátogatott a bucsai tömegmészárlás helyszínére is.
Brutális idejű börtönbüntetést kapott Navalnij.
Magyarország kiáll a megválasztott elnök és a helyzet békés rendezése mellett.