A házigazda India nem hívta meg Ukrajnát a világ húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságát tömörítő csoport (G20) szeptemberi csúcstalálkozójára – jelentette be az indiai külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján Újdelhiben.
Szubrahmanjam Dzsaishankar indoklása szerint a G20 csoport a fejlődésről és a gazdasági növekedésről szól, nem pedig globális biztonsági kérdésekről. Mint fogalmazott, az ilyen ügyek megtárgyalására ott van az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT). Az idei csúcstalálkozót szeptember 9. és 10. között rendezik meg „Egy Föld, egy család, egy jövő” mottóval.
Az indiai külügyminiszter bejelentése ellenére Ukrajna továbbra is bízik abban, hogy valamilyen formában képviseltetheti magát a találkozón. Mikola Tocsickij ukrán külügyminiszter-helyettes közölte:
„dolgozik partnereivel” azon, hogy részt vehessen a találkozón, mivel a hazájában dúló háborúnak gazdasági következményei is vannak, amelyeket egyebek mellett a gabonaszállítási megállapodás körüli gondok is jól mutatnak.
Jóllehet a G20 fóruma gazdasági, az újdelhi csúcson várhatóan az energiabiztonság, a műtrágyapiac és az élelmiszer-ellátási lánc kérdései is napirendre kerülnek, amelyek egytől egyig összefüggnek az ukrajnai háborúval.
A G20 országcsoport tagja Oroszország is, amelynek ukrajnai háborúja alatt ez már a második G20-csúcs lesz. A tavalyi bali találkozón videohívás formájában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is felszólalt, bemutatva tíz pontból álló béketervét.
„Láthattuk, hogy a gabonamegállapodás meg nem hosszabbítása (Oroszország részéről) nem csak Afrika, de Ázsia és az egész világgazdaság számára is kihívást jelent”
– fogalmazott ukrán televíziócsatornáknak nyilatkozva Tocsickij.
India – amely az ukrajnai háború kérdésében semleges álláspontot képvisel – a csúcstalálkozóra meghívta Banglades, Egyiptom, Mauritius, Hollandia, Nigéria, Szingapúr, Spanyolország és az Egyesült Arab Emírségek képviselőjét is.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.