Immár hagyomány, hogy a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kiállítással ünnepli a magyar kultúra napját.
A jelenlegi képzés tematikája az adventi ünnepkörrel foglalkozott.
Az ünnepségnek a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont.
A Háló Egyesület az egész Kárpát-medencét átfogó szervezet.
A díjátadó ünnepségre a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház kerti pavilonjában került sor.
Tíz éven át szolgálta a beregszászi római katolikus gyülekezetet, kitartó odaadással végezte a hívek lelki gondozását Bohán Béla jezsuita szerzetes.
A névadóról elnevezett közösségi házban megtartott alkalmon Dupka Nándor, a Pásztor Ferenc vértanú könyv szerzője köszöntötte az egybegyűlteket.
A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye 24 órás nőknek szóló mini-lelkigyakorlatot szervezett a beregszászi Pásztor Ferenc Házban.
A tárlat február 20-ig tekinthető meg munkanapokon, előzetes egyeztetés alapján (tel.: 0995339794).
Immár hagyomány, hogy a BKÉSZ kiállítással ünnepli a magyar kultúra napját.
A Pásztor Ferenc-díjat ezúttal Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködéséért, valamint a Kárpát-medencei óvodaprogram megvalósításáért felelős kormánybiztos kapta.
Idén a Linner-díjat dr. Gelebán Jolán, beregszászi nyugalmazott gyermekgyógyász és Kovács Katalin Csilla, beregdédai szakápoló orvossegéd kapta.
Dr. Molnár Imre Esterházy-kutató nagyívű előadásában a felvidéki mártírpolitikus,Gróf Esterházy János példaértékű életútját mutatta be az érdeklődő közönségnek.
A szeptembertől kezdődő új idényre való felkészülés jegyében zajlanak a Beregszászi Rezeda Folkműhely által szervezett hagyományőrző napok.
Májust a katolikus egyház hagyományosan a Szűzanya hónapjának tartja.
A beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont március 22-23-án a Tavaszi kézműves képzésnek.