Immár hagyomány, hogy a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kiállítással ünnepli a magyar kultúra napját.
Ez az anyaországi kirándulás elősegítette a gyerekek nemzet- és hittörténelmi ismereteinek elmélyítését.
Az ünnepségnek a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont.
A fotópályázat legfontosabb célja őseink példájának, emlékeinek képi ábrázolása.
A tárlat február 20-ig tekinthető meg munkanapokon, előzetes egyeztetés alapján (tel.: 0995339794).
Immár hagyomány, hogy a BKÉSZ kiállítással ünnepli a magyar kultúra napját.
A Szent Adalbert-díjat idén Jakab Eleonórának, a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnökének adományozták.
2023-ban két orvosi díj is kiosztásra került, amelyeket dr. Csík Adalbert-Ferencnek és – posztumusz – dr. Kertész Árpádnak ítéltek oda.
Szeptember 21-én Petőfi-emlékestet rendeztek Magyarország Beregszászi Konzulátusán.
1848 tavasza reménnyel köszöntött azokra, akik hitték, hogy a hosszú elnyomás időszaka után jönnie kell egy igazabb és szabadabb világnak.
A beregi szőttes fontos része a magyar kultúrának.
A keresztény nép, a keresztény egyház ősidőktől kezdve tiszteli a koronázott Szűz Máriát. Erről tanúskodnak többszázéves imáink, amelyeket rendszeresen imádkozunk most is.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) egyesületi formában működő keresztény, civil szervezet, mely az értelmiséget igyekszik összefogni. A KÉSZ 1989-ben alakult Magyarországon. A szervezet egyfelől saját tagjai lelki-életét igyekszik erősíteni, másfelől pedig a közélet minden területén, a keresztény vallási alapokon állva, Jézus Krisztus tanításaiból levonható következtetésekkel szolgálni.