A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
Ez a lépés veszélyeztetné Ukrajna és ezáltal Európa biztonságát is.
Miután Oroszország újabb légitámadást intézett az ukrán folyami kikötők ellen a román határ közelében.
Zelenszkij szerint Oroszország a vízellátást, gátakat és logisztikát támadja. Ukrajna napi 2000 drón gyártására is képes lehet.
Nagy-Britannia bejelentette, hogy saját felségvizein elfogja és átvizsgálja az orosz „árnyékflotta” tartályhajóit.
Oroszország az éjjel 147 drónnal támadta Ukrajnát, ebből a légvédelem 121-et semlegesített.
A fronton vesztette életét Fejer Ivan nagyszőlősi katona. A tragédia 2024 novemberében történt a Donyecki területen.
Hivatalosan is megerősítették Micura Ivan halálát, aki 2023-ban esett el a fronton. A család sokáig reménykedett a hazatérésében.
Dróntámadásban életét vesztette Jurij Brics, a Beregszászi járásból származó katona.
„Sajnos egyelőre nincs igazi előremozdulás – Oroszország nem akar haladást a béke felé” – hangsúlyozta.
A lépés mögött a közel-keleti háború által okozott energiasokk, valamint a Barátság vezeték körüli patthelyzet áll.
A Foundation nevű amerikai robotikai cég az ukrajnai háborúba küldött két darabot a Phantom MK–1 típusú humanoid robotjából.
Az orosz-ukrán háború kezdete óta több mint 500 kulturális helyszín rongálódott meg vagy pusztult el Ukrajnában.
A légierő kiemelte, hogy nagyszámú drón észak felől - Csernyihiv és Szumi megyék irányából.
Az orosz hadsereg Ukrajna nyugati megyéit támadta kedden napközben az éjszakai súlyos légitámadást követően, és ennek során többen megsebesültek.
Leszögezte, hogy "vezetői szintű találkozókra van szükség, hogy valóban minden kérdést meg lehessen oldani".
Eddig négy ember halála vált ismertté, és további több tucatnyian sérültek meg, köztük gyerekek is.
Jelenleg nagy az esélye annak, hogy a háromoldalú tárgyalások szünetelni fognak, mivel egyik fél sem hajlandó engedményekre.
A légvédelem 25 rakétát és 365 drónt hatástalanított, azonban 22 helyszínen 6 rakéta és 27 drón célba talált.
Több mint 390 drónnal és 34 rakétával támadta Oroszország Ukrajnát. 11 megyében keletkeztek károk, 4 halott és több tucat sérült.
Ankara már bizonyította, hogy tárgyalási platformként tud működni.
A Közel-Kelet erőforrásokat von el Ukrajnától.
Az amerikai külügyminiszter-helyettes az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén nyíltan bírálta a világszervezetet, amiért képtelen volt megállítani Oroszország Ukrajna elleni háborúját.
Robbanásokat lehetett hallani Poltavában, Zaporizzsjában és az Ivano-Frankivszki területen.
Zelenszkij nagy orosz légicsapásra figyelmezteti a lakosságot, és kiadta a parancsot a légvédelemnek
Az ukrán államfő arra kérte az ukránokat, hogy figyeljenek a légiriadókra.
Ungváron végső búcsút vettek a 48 éves Vaszil Holinkától, aki harci feladat közben vesztette életét. A határőrt a Dicsőség-dombon temették el.
Az ukrán főparancsnok szerint az orosz hadsereg több irányban is sikertelen támadásokat hajtott végre, miközben súlyos veszteségeket szenvedett.
Az orosz-ukrán háborúban elesett Mihajlo Postarjuk, a Rahói járásban található Lazescsina 34 éves lakója.
Shahed drónok csaptak le Odessza elővárosára. A támadás során lakóépületek és a kikötői infrastruktúra is károkat szenvedett.
Az ukrán drónerők már több mint 25 ezer célpontot találtak el vagy rongáltak meg a háború kezdete óta.
Orosz támadás érte Krivij Rihet: sérültek és tűz keletkezett a reggeli csapás után.