Vallási vezetők Kirill pátriárka közbenjárását kérik az ukrajnai háború befejezéséért

Zsidó, muzulmán, keresztény és drúz vallási vezetők szólították fel Kirill pátriárkát, hogy kérje meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ukrajnai háború befejezésére

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Az egyik nagy nyugati autógyártó újraindította a gyártást Oroszországban

Az óriáscég nyereségének több mint 10 százaléka származik az orosz piacról

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Kijev nem jelentett be új megállapodást Oroszországgal a civilek kimenekítésére szolgáló folyosókról

Kijev kedden közölte, hogy az ostromlott városokból a civilek kimenekítésére tett erőfeszítései a dél-ukrajnai Mariupol városára összpontosulnak

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
A rendőrség beszámolt a háború alatt elkövetett bűncselekményről

A háború kezdete óta 221 büntetőeljárásban indult előzetes nyomozás: 169 lopás, 27 rablás, és 25 banditizmus ügyében

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Ismét légiriadó van Kárpátalján

Március 22-én másodszor szólaltak meg a légi szirénák Kárpátalján

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Podoljak: A szabadságért harcolunk, nem a területért

Ukrajna háborút vív a barbárság, a mészárlások és az Oroszország által képviselt embertelenség ellen

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Venediktova: A körözött Medvedcsuk nem lépte át a határt

A körözés alatt álló Viktor Medvedcsuk hivatalosan nem lépte át a határt, a Legfőbb Ügyészségnek nincs adata határátlépésről

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Az ENSZ Közgyűlése szerdán az ukrán válságról tárgyal

Az ukrán válságról tárgyal az ENSZ Közgyűlése szerdán, hogy megállapodjon egy újabb határozatról az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúról

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Ukrajna helyett Csehországban lesz az idei sárkányhajó-vb

A csehországi Racice ad otthont az idei sárkányhajó-világbajnokságnak, amelyet a háborús helyzet miatt kellett áthelyezni az eredeti helyszínről, Ukrajnából

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Zelenszkij kész megegyezni a nyelvi kérdésekben

Kijelentette, hogy kész megegyezni Oroszországgal ebben a kérdésben. Elmondása szerint ezeket a kérdéseket Oroszországon kívül Magyarország is felveti

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Bombariadó miatt megszakadt az ukrán mezőgazdasági miniszterrel folytatott virtuális uniós találkozó

Egy ukrajnai bombariadó miatt hirtelen félbeszakították az uniós mezőgazdasági miniszterek és ukrán kollégájuk, Roman Lescsenko közötti videós találkozót hétfőn

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
A magyar kormány 66 millió forintot biztosít Beregszásznak

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán jelentette be, hogy a magyar kormány 66 millió forintot biztosít Beregszász vízellátására

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
A Beregszászi kistérség gazdáinak figyelmébe!

A mezőgazdasági munkálatokhoz szükséges korlátlan mennyiségű üzemanyag beszerzéséhez fel kell vennie a kapcsolatot az ungvári Ukrnafta központi irodájával

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Hadköteles vagy sem? – Transzneműeket fordítanak vissza az ukrán határon

Több száz, az orosz-ukrán háború elől menekülő transzneműeket fordítottak vissza az ukrán határon, mivel útlevelükben még mindig a biológiai, férfi születési nevük és nemük szerepel

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Ferenc pápa telefonon beszélt Zelenszkij ukrán elnökkel

Ferenc pápa azt mondta, mindent megtesz a háború befejezése érdekében

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Novák Katalin: már 750 millió forintot gyűjtöttek a magyar emberek az ukrajnai menekülteknek

Jó kezekben van és eljut a rászorulókhoz az a 750 millió forint, amit eddig a magyar emberek gyűjtöttek az ukrajnai menekültek megsegítésére

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Felváltották a csernobili atomhulladék-tároló három hete folyamatosan dolgozó személyzetét

Hétfőn felváltották a csernobili nukleáris hulladéktárolókat üzemeltető, három hete folyamatosan dolgozó, egyetlen műszaknyi személyzet másik felét is

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Ingyen adják az élelmiszert a háborús övezetben élőknek

A Minisztertanács  határozata értelmében a lakosságot ingyen látják el hosszú eltarthatóságú élelmiszerekkel

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Japán miniszterelnök: Elfogadhatatlan Moszkva döntése a japán–orosz béketárgyalások megszakításáról

Elfogadhatatlannak nevezte kedden Kisida Fumio japán miniszterelnök a Kreml bejelentését, mely szerint Oroszország nem kívánja folytatni a Japánnal kötendő békeszerződésről szóló tárgyalásokat

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Orbán Viktor felkereste a humanitárius tranzitpontot

Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel ellátogatott a budapesti BOK csarnokban létesített humanitárius tranzitpontra

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Ukrajna területének 14%-át kell aknamentesíteni

Ukrajna területének 82,5 ezer négyzetkilométerén vannak robbanásveszélyes tárgyak. Ezeken a területeken a jövőben aknamentesítésre kerül sor

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Betiltották Oroszországban a Facebookot és az Instagramot

Betiltotta a Facebookot és az Instagramot hétfőn Oroszországban egy moszkvai bíróság, miután anyacégüket, az amerikai Meta Platforms IT-óriásvállalatot „szélsőségesnek” minősítette

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Nagy István: az ukrán-orosz konfliktus komoly élelmiszerbiztonsági kérdéseket vet fel

Az ukrán-orosz konfliktus komoly élelmiszerbiztonsági kérdéseket és kockázatot vet fel - mondta Nagy István agrárminiszter

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Kárpátaljára látogatott Langerné Victor Katalin helyettes államtitkár

Március 21-én Kárpátaljára érkezett Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára

Segítségnyújtás / Orosz-ukrán háború
Borrell: az EU kész további szankciók elfogadására Oroszországgal szemben

Az Európai Unió kész további szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben az ukrajnai inváziója miatt - jelentette ki Josep Borrell

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Szolidaritáslátogatáson Beregszászon Magyarország négy református főgondnoka

A Magyarországi Református Egyház négy egyházkerületének főgondnoka érkezett Beregszászba március 21-én, hogy együttérzésüket fejezzék ki Kárpátalja magyarságával

Segítségnyújtás / Orosz-ukrán háború
The Wall Street Journal: Washington szovjet gyártmányú légvédelmi felszerelést küld Ukrajnába

Az Egyesült Államok évtizedekkel korábban, titokban megszerzett, szovjet gyártmányú légvédelmi felszerelést küld Ukrajnába, hogy ezzel segítsen a kelet-európai országnak védekezni

Orosz-ukrán háború / ukrán válság
Kárpátalján tovább bővül az Egytálétel Program

Az elmúlt héten Grezsa István miniszteri biztos kezdeményezésére és a Hungary Helps program támogatásával indult útjára Kárpátalján az Egytálétel humanitárius akció

Hungary Helps / Orosz-ukrán háború
Fegyveres csoportot vettek őrizetbe Kárpátalján

Kárpátalján, Ungváron elfogták egy diverziós-felderítő csoport szervezőjét és vezetőjét, akiről kiderült, hogy az Orosz Föderáció FSZB ügynöke

Orosz-ukrán háború / ukrán válság