Oroszország jelenleg havonta több katonát veszít el, mint ahányan bevonulnak a hadseregébe.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta: egyetért Joe Biden elnökkel abban, hogy háborús bűncselekményeket követhettek el Ukrajnában
Öt nap után szabadon engedték túszejtői a délkelet-ukrajnai Melitopol polgármesterét, Ivan Fedorovot, cserébe az ukránok által elfogott kilenc fiatal orosz katonáért
Az eddigi adatok szerint 21-en vesztették életüket és 25-en sérültek meg a Harkiv megyében lévő Merefa város elleni orosz tüzérségi támadásban
Több erős robbanást jelentettek péntek reggel a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) térségéből
Az orosz megszállók Ukrajnában készen állnak arra, hogy lábon lőjék magukat, hogy elkerüljék az ukrajnai harcokat és túléljék a háborút, erre a célra ukrán lőszert keresnek
Volodimir Zelenszkij elnök felszólította Olaf Scholz német kancellárt, hogy vegye át a vezető szerepet az amerikaiaktól az Ukrajna elleni háború megállításában
Oroszország leggazdagabb embere éveken át volt a frankfurti és londoni kettős tőzsdén jegyzett Tui legnagyobb részvényese
Sokan Kárpátaljáról is elhagyták otthonukat. Az itthon maradottakra meg egyre nagyobb teher nehezedik: a menekültek mellett a magukra maradt idős, beteg embereket, a férfi nélkül maradt, olykor sokgyermekes családokról is gondot kell viselni…
Moldova nem képes már több, a háború elől menekülő ukrán állampolgárt befogadni és ellátni, miután a 2,6 millió lakosú országban napok óta több mint százezer menekült tartózkodik
Ukrajnának több katonai támogatásra van szüksége, az Európai Uniónak pedig további, rendkívül erős, a gazdaságot megbénító szankciókkal kell sújtania Oroszországot - jelentette ki az ukrán védelmi miniszter az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának ülésén csütörtökön.
Az Európa Tanács arra figyelmeztetett, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus elől menekülők könnyen az embercsempészek kizsákmányolásának áldozataivá válhatnak
Nemrég több mint harminc, sérült szíriai zsoldos érkezett Oroszországból a szíriai orosz Hmejmim légitámaszpontra, olyanok, akik az ukrajnai harcokban sebesültek meg - állította a kijevi védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága.
A magyar-ukrán határszakaszhoz látogatott Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa kíséretében Andreasz Pottakisz görög ombudsman, a Nemzetközi Ombudsmani Intézet, az International Ombudsman Institute (IOI) európai regionális elnöke, valamint Peter Svetina szlovén ombudsman és helyettese.
Olekszij Aresztovics kijelentette, hogy Ukrajna nem fog veszíteni a háború befejezéséről Oroszországgal folytatott tárgyalásokon, minden jobb lesz, mint a háború előtt volt
Magyarország segít a bajban lévőknek, az ország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtják végre
A Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) március 16-i koncertbevételével csatlakozott az orosz-ukrán háború elől menekülők segítéséhez
Felkészülten várjuk a következő napokban az Ukrajnából várhatóan nagyobb létszámban elinduló menekülteket a magyar-ukrán határ mentén lévő segítségpontokon
Aggodalomra ad okot, és az orosz állampolgárok jogainak újabb korlátozását jelenti, hogy ukrajnai katonai műveletei miatt Oroszország tagsága az Európa Tanácsban március 16-án megszűnt
A mai napon a beregszászi kórház segítséget kapott a hamburgi tűzoltóktól
Peking és Rijád aktívan egyeztet arról, hogy Szaúd-Arábia kínai olajexportjának legalább egy részét ne amerikai dollárban, hanem kínai jüanban bonyolítsa le
Már 120 vállalkozás döntött arról, hogy tevékenységét a háború sújtotta övezetekből Kárpátaljára helyezi át
Kiemelte, hogy az elnök elvi álláspontja szerint Ukrajnát az 1991-es nemzetközi határokon belül kell elismerni
Az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekményekre reagáló sürgős lépéseket helyezett kilátásba szerdai lengyelországi sajtóértekezletén Karim Khan
Az Ungvári járásban tizenöt hadköteles férfira bukkant a csapi-különítmény, akik nagy valószínűséggel a határ menti szállodákban bujkáltak a mozgósítás elől
Az előrejelzések szerint akár a 900 ezret is elérheti az Ukrajnából, a háború elől Magyarországra menekülők száma
Szerda este óvóhelyül szolgáló színházépületet ért bombatámadás a helyi ukrán hatóságok szerint
A NATO nem lép be Oroszország Ukrajna elleni háborújába - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár csütörtökön Berlinben
Fan Hszianrong, Kína ukrajnai nagykövete a lvivi regionális katonai kormányzattal folytatott tárgyalásán méltatta az ukrán egységet
Az orosz hadsereg három hét alatt több mint hétezer katonát veszített amerikai hírszerzési becslések szerint
Európa közepén a szabad országok és a rabságban élők térségét felosztó fal emelkedik, amelynek ledöntéséhez Ukrajnának több segítség kell Németországtól