Elfogadhatatlannak nevezte kedden Kisida Fumio japán miniszterelnök a Kreml bejelentését, mely szerint Oroszország nem kívánja folytatni a Japánnal kötendő békeszerződésről szóló tárgyalásokat.
„Oroszország magatartása megalapozatlan és teljesen elfogadhatatlan” – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy Tokió hivatalosan tiltakozását fejezi ki a moszkvai bejelentés miatt, írja az MTI.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője hétfőn jelentette be a tárgyalások megszakítását a Tokió által az ukrajnai helyzet miatt bevezetett szankciók miatt.
Moszkva emellett leállítja a japán állampolgárok vízummentes beutazását a Kuril-szigetekre és kilép a Japánnal a szigetek déli vonulatán kialakítandó közös gazdasági tevékenységről folytatott párbeszédből is. Blokkolja továbbá Japán partneri státusát a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködésben folytatott ágazati párbeszédben.
Japán több szankciócsomagot is bevezetett Oroszországgal szemben az ukrajnai háború miatt. Az exportkorlátozások mintegy 300 fajta áru és technológia szállítását tiltják, közöttük a félvezetőkét, valamint a tengeri és repülésbiztonsági, a távközlési berendezésekét, a katonai rendeltetésű termékekét, beleértve a fegyvereket, a szoftvereket és az olajfinomító berendezéseket.
A korlátozások 49 orosz vállalatra és szervezetre érvényesek. A japán kormány ezenkívül személyes szankciókat vetett ki az orosz vezetők, köztük Vlagyimir Putyin elnök, valamint orosz üzletemberek ellen.
Az Oroszország és Japán között a második világháború vége óta megoldatlan területi vita áll fenn, amely miatt a felek még mindig nem kötöttek békeszerződést.
A háborút követően a Kuril-szigetek egésze a Szovjetunió ellenőrzése alá került, de Japán azóta is vitatja Iturup, Kunasir, Sikotan sziget és a Habomai szigetcsoport hovatartozását.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.