A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
Ha a tervet hivatalosan is elfogadják, az némi megnyugvást jelenthet az ukrán vezetés számára.
Keith Kellogg elmondta, hogy a találkozó részleteit a Fehér Ház dolgozza ki.
Szolgáltatásainak ára fejenként 3-4 ezer dollár volt.
A vizitre még a müncheni biztonságpolitikai konferencia előtt kerül sor.
Mintegy 25 ezerrel több volt decemberben az előző hónap adataihoz képest azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unió valamely tagországában.
Egy ember meghalt, kilencen pedig megsebesültek a Donyeck megyei Kramatorszkban, miután az orosz hadsereg FAB-500-as légibombát dobott a városra vasárnap éjszaka.
Jelenleg is tart a kárpátaljai magyar és ukrán nemzetiségű diákok téli táboroztatása a Rákóczi szövetség szervezésében a Sátoraljaújhelyi központban.
Egy magyar cég, a Navitasoft Zrt. segíti a balti államok energiahálózatainak lekapcsolódását az orosz áramhálózatról, és az ő szoftvereik biztosítják Ukrajna villamosenergiáját is.
Az Oroszország által megszállt területeket diplomáciai úton lehet majd visszaszerezni - mondta az ukrán elnök.
A német hadsereg kémkedés gyanúja miatt indított vizsgálatot, miután ismeretlen drónok többször is behatoltak egy észak-németországi katonai bázis légterébe.
Párizsban kezdi meg első hivatalos külföldi útját J. D. Vance amerikai alelnök hétfőn.
Ukrán vezérkar: az oroszok napi vesztesége meghaladta az 1100 katonát
Az éjszakai orosz dróntámadások tüzet okoztak Kijevben, az északkeleti Szumiban pedig megsebesítettek egy nőt és több ház megrongálódott.
A balti országok, Észtország, Lettország és Litvánia teljesen levált az orosz és a fehérorosz villamosenergia-hálózatokról és csatlakoztak az európai uniós villamosenergia-rendszerhez.
Zelenszkij úgy fogalmazott, ehhez biztonsági garanciák kellenek.
A légiriadó több mint 11 órán át tartott a térségben.
Az elmúlt hónapokban Oroszország rakétacsapásokat mért az ukrán gázszektorra.
Az amerikai elnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal, és szerinte az orosz elnök is szeretne véget vetni a háborúnak és a vele járó vérontásnak.
A szőlősvégardói Hevdi Ivan meghalt a háborúban.
Mivel az így keletkező űrt mások mellett Kína töltené ki.
A háború befagyasztása lehetőséget ad Oroszországnak, hogy ukrán erőforrásokat használjon fel hadserege megerősítésére – jelentette ki szombaton Volodimir Zelenszkij elnök.
Az ukrán államfő szombati közlése szerint rövid kihagyás után orosz oldalról ismét háborúba küldték az észak-koreai katonákat.
A fiatalok számára nagyon magas pénzügyi juttatásokat kínálnak majd.
Ukrajna „nem odaadja” erőforrásait, hanem partnerséget ajánl az Egyesült Államoknak.
A robbantások a TCK-k épületein belül és a rendőrőrsök környékén, a katonai járművek felgyújtása egyértelműen Oroszország különleges szolgálatainak célzott hadjárata Ukrajna ellen.
Az Orosz Föderációval szembeni szankciók alkalmazása jelenleg „csak hármas” a gazdasági nyomás súlyosságának tízpontos skáláján.
A találkozó Volodimir Zelenszkijjel Washingtonban történhet meg.
Az orosz hadsereg légibombákat dobott csütörtök éjjel az orosz államhatárhoz közeli Miropillja falura, a támadásban három ember vesztette életét.
A bank tavaly 2,4 milliárd euróval támogatta Ukrajnát; ez éves rekord az EBRD ukrajnai programjainak kezdete óta.