A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
Az ukrán hadsereg már elkészítette a szövetségesek számára a térképet.
Felhívta a figyelmet, hogy a minszki megállapodások példája mutatja, hogy egy nem kellően megalapozott egyezség csak átmeneti tűzszünetet jelenthet.
Dróndarabok romániai és moldovai területen történt becsapódásáról és a román légtér megsértéséről számoltak be a román hírforrások.
Hegseth hangsúlyozta, hogy "egyik ország sem vállalt nagyobb elköteleződést" Ukrajna mellett, mint az Egyesült Államok.
Ukrajna hangjának bármilyen tárgyaláson központi szerepet kell kapnia - fogalmazott a brit védelmi miniszter.
A bíróság a döntések jogszerűségi vizsgálata alapján megállapította, hogy azok semmilyen indokolást nem tartalmaznak.
Ennek az illuzórikus célnak a hajszolása csak meghosszabbítja a háborút és még több szenvedést okoz - jelentette ki az amerikai védelmi miniszter.
Az új amerikai elnöki adminisztráció támogatja a NATO-t abban, hogy a teljes körű háború után tartós békét teremtsen Ukrajnában.
Amikor 2022-ben azonnali fellépést tett szükségessé a menekülők tömeges érkezése Ukrajnából, szükségleteik kielégítését elősegítették az EU gyorsan elfogadott intézkedései.
Az amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztetett.
Az Egyesült Államok átadta Kijevnek a "partnerségi megállapodás" első tervezetét, amely amerikai befektetéseket irányoz elő Ukrajna ásványkincseibe a további segítségért cserébe.
Az ukrán nemzet összlétszáma a világban mintegy 60 millió ember, mivel az ukránok csaknem fele külföldön, diaszpórákban él.
Ukrajnának, mint az agresszió áldozatának kell meghatároznia a tárgyalások feltételeit – Sztefancsuk
A parlament elnöke kiemelte, hogy ebben a háborúban Oroszország az agresszor, Ukrajna pedig az áldozat.
A magyar kormány iskolát, óvodát, rendelőintézetet, okmányirodát, illetve szolgáltató központot épített újjá Kijev környékén.
Egy ember meghalt és legalább hatan megsebesültek a szerda hajnali orosz légitámadás következtében Ukrajnában.
Különben az oroszok tovább mennek.
Az orosz hadsereg háborús vesztesége meghaladta a 853 ezer katonát
Donald Trump szerint nagy része lehet az Oroszországban bebörtönzött amerikai állampolgár, Marc Fogel elengedésének az ukrajnai háború lezárásában.
A támadás következtében két ember, köztük egy gyermek is megsérült.
Katonatemetésre készül a Munkácsi kistérség.
A Magyar Leventével folytatott találkozón Viktor Mikita tájékoztatta magyar kollégáját az ukrajnai magyarok kárpátaljai támogatására irányuló intézkedésekről.
Ezen a héten látogathat Kijevbe Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter, aki az ukrajnai ásványkincsek lehetséges hozzáféréséről kezdeményezhet tárgyalásokat.
Hangsúlyozta: csak az amerikai Patriot légvédelmi rendszer képes megvédeni Ukrajnát minden rakétatípustól.
Az ukrán parlament elfogadta azt a törvényt, amely lehetővé teszi az ország számára, hogy két új reaktorral bővítse nukleáris energiatermelő kapacitását.
Ruszlan Sztefancsuk felszólította az Európai Uniót, hogy folytassa és fokozza az Ukrajnának nyújtott támogatását.
Az orosz erők irányított bombatámadást indítottak kedd délelőtt a harkivi régióban található Zolocsiv falu ellen, hat embert megsebesítettek, köztük egy 12 éves fiút.
Az amerikai elnök hamarosan – akár még ezen a héten is – találkozhat Ukrajna elnökével, és ebben az esetben meg is kezdődhet ennek a gazdasági egyezségnek az előkészítése.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 30 éves magyar férfival szemben, aki Ukrajnában zsoldosnak állt, majd hazatérése után meg akarta ölni a testvérét.
Az ukrán nép nagyon nehéz körülmények között hatalmas erőfeszítéseket tesz, az Európai Uniónak pedig ezt el kell ismernie az uniós bővítés előmozdításával - jelentette ki Marta Kos.
Orosz rakétacsapás érte a Naftohaz gázipari cég termelési létesítményeit a közép-ukrajnai Poltava megyében.