Évnyitó, könyvbemutató és tudományos fórum a Hungarológia Központban

Február 6-án az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézete a Hungarológia Központban rendezett évnyitóval egybekötött tudománynépszerűsítő könyvbemutatót és tudományos fórumot.

Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat

A jogvédelmi szolgálat rámutat: kiemelten fontosnak tartja, hogy minden nemzeti kisebbség szabadon használhassa anyanyelvét, különösen egy magánlakásban zajló beszélgetés során.

Révbe jutott népzenészek - III. Felvidéki Népzenésztalálkozó Komáromban. Fotó: Hagyományok Háza Hálózat

Január 31-február 1. között rendezik Révkomáromban a III. Felvidéki Népzenésztalálkozót.

Szatmári tánckör, azaz Körtánc - A Magyar Állami Népi Együttes fellépése Szatmárnémetiben. Czinzel László fotója

A Magyar Állami Népi Együttes a magyar kultúra hetén ismét Szatmárnémetiben szerepelt.

Grezsa István kapta a Drugeth Fülöp-díjat

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség 2025-ben új díjat alapított azok munkájának elismerésére, akik sokat tettek/tesznek a kárpátaljai magyar közösség megmaradásáért.

Ungvári Lajos-emléktáblát avattak Ungváron

Az Ungvári Magyar Ház épületénél felavatták az Ung-vidékhez is kötődő Ungvári Lajos Kossuth-díjas magyar szobrász emléktábláját.

Újabb két kárpátaljai lett a Magyar Kultúra Lovagja

Január 18-án Budapesten a Stefánia Palotában ünnepélyes keretek között adták át a Magyar Kultúra Lovagja címeket.

Kutlán István festményeiből nyílt kiállítás a beregszászi konzulátuson - A Tisza festője

A magyar kultúra napjára rendezett eseménysorozat egyik zárásaként Magyarország Beregszászi Konzulátusa Kutlán Istvánnak a képeiből rendezett kiállítást.

Rajz- és fotópályázat, József Attila-est a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében - Sokszínű kultúránk

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz kéziratát, ennek emlékére 1989 óta, ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját.

Ilku Marion-kiállítás Magyarország Ungvári Főkonzulátusán - Ismerős arcok a portré-karikatúrákon

A magyar kultúra napján Magyarország Ungvári Főkonzulátusa Ilku Marion (1933–2003) ungvári születésű festőművész, grafikus, porté-karikaturista alkotásaiból rendezett kiállítást a főkonzulátuson.

Ünnepi megemlékezés a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetben - Értelmiségi fórum, koncert, kiállítás, elismerő oklevelek átadása. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Színes és változatos programmal készültek a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) irányítói a magyar kultúra napja megünneplésére.

Főhajtás a beregszászi Kölcsey-emléktáblánál - Kultúránk – menedék és erőforrás. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Régi hagyomány, hogy a magyar kultúra napján érdekvédelmi, társadalmi és civil szervezeteink képviselői Beregszászon megkoszorúzzák a helyi posta falán elhelyezett Kölcsey-emléktáblát.

Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményének nemes másolata az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából tartott ünnepi sajtótájékoztatón az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) 2024. március 15-én. MTI/Soós Lajos

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Palóc csárdás. ( Földi Tamás fotója )

Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára került fel a csárdás hagyománya.

Csepeti Ádám, a Miniszterelnökség stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a Rákóczi Szövetség téli táborainak megnyitóján Sátoraljaújhelyen 2025. január 13-án.MTI/Vajda János

Nekik Európában egyedülálló módon heti öt óra egyéni, speciális fejlesztést biztosítanak az intézményekben.

Megkezdte működését a Potápi Árpád János Alapítvány a Magyar Nemzetért

Alapítványt hoztak létre az elmúlt év októberében elhunyt országgyűlési képviselő és nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Potápi Árpád János közéleti és politikai örökségének őrzésére és továbbadására.

Az államtitkár elmondta, az ukrajnai háború kitörésekor a kormány elindította a Híd Kárpátaljáért programot az ott élő magyarság segítéséért.

Petőfi Sándor 202. születésnapján - A legnagyobb magyar költőre emlékeztek Badalóban. Fotó: Sárközi Karola

Petőfi emlékét 1938 óta őrzi díszes emléktábla a Tisza-parti település református templomának külső falán.

Petőfi Sándorra emlékeztek Ungváron

Petőfi Sándor 202 évvel ezelőtt, 1823. január 1-én látta meg a napvilágot.

Kárpátaljai Magyar Karácsony 2024

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet támogatásával a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet Kaláka-koncertsorozatot szervezett a „Kárpátaljai Magyar Karácsony 2024” program részeként.

Névre szóló ajándékcsomagok kárpátaljai óvodások számára - Karácsonyi meglepetés az anyaországból

Az anyaországi ajándékok a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) munkatársainak közreműködésével december 16-án jutottak el Badalóba.

Karácsonyi ünnepség a KMNE szervezésében - A nagycsaládosok hisznek a jövőben. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) a legdinamikusabban fejlődő, s a legpozitívabb jövőképet mutató civil szervezet vidékünkön.

Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára

A magyarságnak van jövője Kárpátalján, mert vannak és lesznek magyar gyerekek.

Bővülő hálózat – Óvodaátadás Búcsúban - Nacsa Lőrinc: Aki háborúban óvodát épít, az hisz a békében és a jövőben. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Búcsúban átadták azt az óvodát, amely a Kárpát-medence óvodafejlesztési programja keretében épült.

Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára

A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében magyar kormánytámogatással épült fel a P. Frangepán Katalin Gimnázium búcsúi óvodája.

Kárpátaljai közösségeket segítenek a 19. Ökumenikus Adventi Jótékonysági Est bevételével

Székesfehérváron az Ökumenikus Adventi Jótékonysági Est bevételéből két kárpátaljai közösséget, a Szent Anna Karitász Alapítványt és a Borzsovai Református Egyházközséget támogatják.

 Határon átnyúló együttműködés: tizenhétezer mézeskalács szívhez szóló üzenetekkel - Magyarországi diákok karácsonyi ajándéka. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Magyarország tizennégy szakképzési centrumának növendékei 17 ezer mézeskalácsot sütöttek és küldtek el személyre szóló karácsonyi üzenet kíséretében a kárpátaljai magyar iskolások számára.

Idén is megérkezett Kárpátaljára az NSKI Mikulása -  Jó gyerek ajándéka

December 5-én immáron tizenegyedik alkalommal és 800 ajándékcsomaggal érkezett meg Kárpátaljára az NSKI Mikulása.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke nyilatkozik a sajtónak a romániai parlamenti választások eredményváróján Kolozsváron. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kiss Gábor

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, a szavazatok közel 7 százalékát megszerezve ismét lesz képviselete a bukaresti parlamentben.