Tarr Zoltán bejelentette, hogy az új kormány átvilágítja a határon túli szervezetek és médiumok támogatási rendszerét. A miniszter bírálta az előző kormány nemzetpolitikáját is.
Most az a feladatunk, hogy a magyarság eddig felépített intézményrendszerét tovább működtessük, és ehhez erős magyar érdekképviseletre van szükség.
Hétfőtől lehet jelentkezni a nemzetpolitikai államtitkárság kárpátaljai magyarságot segítő támogatási programjára.
A hétvégi magyar iskolák a magyar közösségek motorját jelentik, hiszen azzal, hogy a szülők beadják oda tanulni a gyermekeiket, maguk is az egyesület részévé válnak.
Azt mondta, "a nemzet gerincét megtörő történés volt", hogy az akkori kormánypártok a "nem" mellett kampányoltak.
Magyar elvárás: vissza kell állítani a kárpátaljai kisebbség korábbi, időközben fokozatosan leépített jogait.
A magyar kormány szívügyének tekinti a kárpátaljai magyar oktatás támogatását.
A madéfalvi veszedelem hőseire emlékeztek a véres történelmi esemény 260. évfordulóján.
Jelenleg nincs tudomásunk arról, hogy magyar lenne az áldozatok vagy a sérültek között - közölte Menczer Tamás.
A III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón.
A III. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón.
Hangsúlyozta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.
November 15-e - a magyar szórvány napja.
Gyakorlatilag a tálibok dönthetnek arról, ki lép be Európába.
Európa szempontjából a hidegháború vége óta nem volt olyan rossz a biztonsági helyzet, mint jelenleg.
Az erről szóló hírek nem bizonyultak igaznak.
A szakember kiemelte: az illegális migráció és iszlám terrorizmus elleni fellépésben kulcsfontosságú Egyiptom.
Gulyás Gergely "brutális és az emberi léttel összeegyeztethetetlen kegyetlenségnek" nevezte a szombati támadást.
A tranzitszállítmányokat viszont továbbra is engedélyezik.
Az ülés napirendjén szerepel a magyarországi ukrán menekültek helyzete is.
Kiemelte, vannak a magyarságnak szerzett jogai, amit az ukrán-magyar alapszerződés garantál.
Potápi Árpád János rámutatott, a 2010-et követő nemzetpolitikának köszönhetően indult meg a Kőrösi Csoma Sándor-program és a Petőfi Sándor-program, amelyek új lendületet adnak a diaszpórának és a szórványnak.
Indul a bruttó 100 ezer Ft értékű oktatási-nevelési és hallgatói támogatás utalása.
Úgy fogalmazott: a munkácsi városvezetés "cinikus intézkedéseivel próbálja ellehetetleníteni a közel 150 éves múltra visszatekintő magyar oktatási intézmény működését".
Nagy uniformizálási kísérlet zajlik éppen az EU-ban, például migrációs, gender, családpolitikai vagy háborús ügyekben.
A beérkezett pályázatok 62 százalékát tudták támogatni.
Kiemelte: a közös múlt megismerése elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk.
Mondta a magyar kormány támogatásával felújított Herepei-ház avatóján.
Jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Ópusztaszeren.
A kormány a vidék Magyarországát képviseli - jelentette ki.
Magyarország nem adja ki 900 ezer határon túli magyar állampolgár adatait, mert ezzel az ő biztonságukat veszélyeztetné.